Kutatásnap

A mai nap legnagyobb részét az Online Kutatás 2007 konferencián töltöttem. Ez több szempontból is előnyös volt: nem kellett bemennem dolgozni, megtudtam jó néhány dolgot az online kutatás módszeréről és gazdagabb lettem számos konkrét adattal is. Segített rendezni a témával kapcsolatos tudásmorzsákat és felfrissíteni a némileg megkopott piackutatási ismereteket. Tette ezt annak ellenére, hogy az előadások zöme – sajnos! – túlzottan reklám-szagú volt, és igazából nem is nekem szólt. “Kutatásnap” bővebben

Látszol a gugliban?

A keresőmarketing egyre felkapottabb témává válik, s az online reklámköltés egyre nagyobb részét hasítja ki magának. Persze messze állunk még a tőlünk nyugatabbra jellemző arányoktól (40%+), de a SEM szépen terjeszkedik. Az Arcus Search becslése szerint 2007-ben már 1 milliárd forintra tehető a keresőmarketingre elköltött hazai büdzsé. “Látszol a gugliban?” bővebben

Origo affiliate

A Keresőmarketing Napon mintegy mellékszálként jelentette be az Origo, hogy affiliate network indítását tervezi jövő tavasszal. A hír – mint korábban említettem – nem kevert nagy port, annak ellenére, hogy olyan vállalkozásról van szó, amely tőlünk nyugatabbra évtizedes múltra tekint vissza, a hazai piacon viszont hiánypótló és előzmény nélküli. Itthon is vannak ugyan affiliate programok, de olyan network, amely az ilyen módon hirdetni szándékozóknak és a hirdetéseket fogadni kész site-oknak közös platformot biztosít, egyelőre nem létezik. “Origo affiliate” bővebben

Reggeli, IM meg ilyenek

Múlt héten meghívtak bennünket egy remek reggelire, aminek az volt a különlegessége, hogy azt (nagyrészt) mi magunk készítettük el egy mexikói (?) szakács irányításával. A szervezők szerencsére nem követték el azt a hibát, amivel olyan sokszor lehet találkozni: hogy ti. hosszú és unalmas prezentációkkal fárasztják az éhező népet. Itt lehetett péksütit (stílszerűen cookie-t is =:) falatozni a reggeli elkészítése közben, utána pedig preziket hallgatni, míg sült a csirke- és marhahúsos empada. Az esemény helyszíne egy – többek között – csapatépítésre szakosodott főzőiskola volt, ami igencsak jó választásnak bizonyult (már csak azért is, mert kőhajításnyira található a munkahelyünktől). Amilyen ijesztő volt először kötényt kötni, olyan jó móka volt a későbbiekben a konyhában sertepertélni… =:) Annak ellenére, hogy főként a kollégákkal főztünk, kénytelenek voltunk másokkal is szóba elegyedni, legalábbis ha meg akartuk kóstolni, ők mire jutottak. “Reggeli, IM meg ilyenek” bővebben

Keresőnap – harmadik felvonás

Még egy kis Keresőmarketing Nap.

Ott és akkor nem kavart nagy port, de szerintem fontos bejelentést tett az Origo, amiből nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni. Egy olyan területre nyomulnak be, aminek igazából nincs előzménye a hazai piacon. “Keresőnap – harmadik felvonás” bővebben

Keresőnap – második felvonás

Az előző postot folytatván maradok a Keresőmarketing Napnál. =:)

Marckini izgalmas és tanulságos alapvetése után kicsit száraznak tűnt Darvas Péter (Szonda Ipsos) adatokban bővelkedő prezije a keresés hazai szerepéről. Persze ha elérhető lesz, érdemes letölteni, hiszen – a korábbi szondás előadásokhoz hasonlóan – ez is kézzel fogható kutatási adatokat, konkrét számokat tesz a feltételezések, előérzetek mögé, illetve friss adatokkal szolgál a jelenlegi helyzetről. “Keresőnap – második felvonás” bővebben

Keresőnap

Konrád jóvoltából részt vettem a tegnapi Keresőmarketing Napon, amit a kiro és Konrád cége szervezett. Látszik, hogy úgy indultak neki a dolognak, hogy kurrens, érdekes, vagyis jó konferenciát szerveznek, felkapott témával, nemzetközi szakértőkkel és hazai illetékesekkel, ahol az ügynökségi és média oldal mellett az ügyfél (avagy laikus =:) oldal is képviselti magát. Ez részben sikerült is. “Keresőnap” bővebben

Videómegosztók

A hazai piacon jellemzően néhány éves késéssel kezdenek a szereplők a tőlünk nyugatabbra bevált szolgáltatások klónozásába. Ilyenkor viszont egymást taposva fejlesztenek (vagy vásárolnak), és egyik “nagy” sem engedheti meg magának, hogy ne legyen saját változata. Az üzleti modellen, a hogyan továbbon vagy a piac eltartóképességén való töprengés a fejlesztés utánra marad. Ez történt a hazai videómegosztó oldalakkal is. “Videómegosztók” bővebben