Bloghirdetések

Korábban már foglalkoztunk vele, hogy médiatervezői szempontból milyen nehézségek merülhetnek fel, ha a blogokat médiafelületként szeretnénk használni, illetve ha bloggerként a saját hirdetési felületeinket próbáljuk értékesíteni. Az alábbiakban a hazai blogok felületeinek értékesítésével foglalkozó sales house-okat, alulról jövő kezdeményezéseket és egyéb formációkat vesszük sorra. Értelemszerűen az egyes bloggerek személyes megkeresésének lehetőségével nem foglalkozunk. Hasonlóan nem foglalkozunk az újonnan indított, különféle eszközökkel megtámogatott reklámcélú blogokkal, illetve az egyik legrégebbi, de (egyelőre?) csak nonprofit hirdetéseket fogadó Bloggerunióval. Az alábbiakban csak a már meglévő, “civil” (nem a szolgáltató munkatársai vagy hirdető/ügynökség által írt) blogokon történő megjelenések lehetőségeivel foglalkozunk. Folytatás

Közösségi média vs. hirdetések

A közösségi média a legfelkapottabb témák közé tartozik a nyugati szaksajtóban, számos cikk és esettanulmány foglalkozik a sikeres és kevésbé sikeres hirdetési megoldásokkal. A közösségi média szolgáltatások használata egyre növekszik, a hirdetők pedig igyekeznek megtalálni azokat a hirdetési megoldásokat, amelyek ebben a környezetben hatékonyak. Ezek a felületek a korábbi online hirdetésekétől eltérő megközelítést igényelnek, és egy-egy ilyen aktivitás sikere nem feltétlenül fejezhető ki a “régi”, bevált mérőszámokkal. A sztenderdizálás fontos lépéseként az IAB két dokumentumot is kiadott a múlt hónapban: az első a közösségi média mérésével foglalkozik, a második pedig a közösségi hirdetésekkel kapcsolatos best practice-t gyűjti össze.

Ennek apropóján érdemes a hazai legnagyobb közösségi oldalakra – iWiW, myVIP, HotDog – is vetni egy pillantást, és ezeken keresztül megvizsgálni, hogy hogyan állunk a közösségi média hirdetésekkel itthon. (A közösségi média mérésével foglalkozó dokumentum a közösségi oldalakat, a blogokat és a widgeteket/gadgeteket/alkalmazásokat sorolja a közösségi média körébe, ebben a posztban azonban a blogokkal – önkényesen – nem foglalkozunk.) Folytatás

iWiW API vs. hirdetések

A várhatóan jövő hét szerdán startoló iWiW alkalmazásokhoz kapcsolódó hirdetési lehetőségekkel kapcsolatban több hónapja rágjuk az Origo különböző füleit, kevés sikerrel. (Csalódottságunkban a Facebookról írtunk inkább.) Az [origo] Adhouse az utolsó percig visszatartja az iWiW alkalmazásokhoz kapcsolódó megoldások leírását és tarifaárait, aminek oka feltehetőleg az, hogy nincsen hazai előzmény, azaz nincs best practice, amire támaszkodni lehetne, a fogadtatás pedig kérdéses és persze a várható eredményekkel kapcsolatban is további kérdőjelek bukkannak elő (mérhetőség stb.).

Néhány dolgot azonban sikerült kiszagolni. Folytatás

Idén is megvolt az IMA

Miután ma annyit kellett írnom, amennyit mostanában három hónap alatt szoktam, itt csak lakonikusan emlékezem meg az IMA-ról. Pár szó link:

Geritwo remek összefoglalója az idei alapvetésről: Mi a fene az a network vision? de tényleg!

Saját házam tájáról pedig:

  1. Ügynökségek – merre tovább? avagy hogyan alkalmazkodhat az ügynökségi modell a változó viszonyokhoz;
  2. Piacvezetők avagy hogyan látja a piacot a hazai háromból két nagy, a Sanoma és az Origo;
  3. Online GRP avagy hogyan írjunk olyan posztot, amit csak a legelvetemültebb médiás olvasóink fognak érteni.

Ide kéne valami frappáns zárás, ami nem “függöny” ;) Deccit.

Update: A konferenciához kapcsolódó posztjaim elérhetők pdf-ben.

Origo affiliate

A Keresőmarketing Napon mintegy mellékszálként jelentette be az Origo, hogy affiliate network indítását tervezi jövő tavasszal. A hír – mint korábban említettem – nem kevert nagy port, annak ellenére, hogy olyan vállalkozásról van szó, amely tőlünk nyugatabbra évtizedes múltra tekint vissza, a hazai piacon viszont hiánypótló és előzmény nélküli. Itthon is vannak ugyan affiliate programok, de olyan network, amely az ilyen módon hirdetni szándékozóknak és a hirdetéseket fogadni kész site-oknak közös platformot biztosít, egyelőre nem létezik. Folytatás

Ún. hozzászólás az origón

Nem különsebben szeretek fanyalogni meg fikázni, hogy fenntartsam a jóindulat látszatát. =:) De… most olvasom Doransky twitterében, ja meg utólag blogján is, hogy elindult az origó hozzászólás á la Blogter.

Már az is gyanús, hogy külön domain alatt van: origo.blogter.hu… ami csupán annyit jelent, hogy az ún. kommenteket kivitték a site-ról. Miért baj ez? Hát egyrészt mert eldugják a őket a júzerek elől, akiknek a töredéke fog átkattintani egy másik site-ra. Másrészt meg baromira nem is éri meg hozzászólni, hiszen nem a cikknél tűnik fel az illető véleménye. Hát… szvsz ez minden csak nem hozzászólás. De legalább történelmi újításként lehet avatarom. Juhéj.

Az adblock-osok kedvéért mondom, hogy egy Zeneáruház hirdetés már kint is van.