Szépséges utánpótlás: Brandstorm 2012

A tegnap délutánt a L’Orealnál töltöttem, ugyanis a Rabbitblog szerkesztősége a Brandstorm nemzetközi marketing üzleti játék hazai döntőjére volt hivatalos. Mivel mind az oktatás, mind a szépségápolás a szívügyeim közé tartozik, ez az esemény több szempontból is érdekes volt a számomra.

Be kell vallanom, hogy a Brandstorm engem eddig teljesen elkerült, pedig nem kevesebb, mint 20 éves múltra tekint vissza és itthon is 2006 óta működik. A játék lényege, hogy a főiskolások, egyetemisták kipróbálhatják magukat L’Oreal termékmenedzserként. Idén 40+ ország 50.000 hallgatója vesz részt benne, ami jól mutatja, hogy igencsak komoly megmérettetésről van szó.

Laurent Boukobza, a L’Oreal Magyarország, Csehország és Szlovákia ügyvezető igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy a játékot elsősorban azért indította el a cég annak idején, hogy az egyetemeket és a L’Orealt közelebb hozza egymáshoz, segítse a márkák megértését a hallgatók körében, és persze lehetőséget adjon nekik arra, hogy egy ilyen környezetben élesben is kipróbálják magukat. Emellett a verseny remek alkalom arra is, hogy utánpótlást találjanak a céghez, Magyaroszágon például 2006 óta 12-en kerültek a L’Orealhoz azok közül, akik indultak a megmérettetésen.

Érdemes kiemelni, hogy a L’Oreal egy kommunikációs ügynökséget is biztosított a döntősöknek, azaz profi kreatív anyagok készültek a verseny során, természetesen az ő költségükön. Így a versenyzők abban is tapasztalatot szerezhettek, hogy milyen együtt dolgozni egy ügynökséggel.

Itthon öt magyar egyetemről 29 csapat indult, amelyek közül 5 jutott be a döntőbe. Az idei verseny témája a Body Shop volt, amely egyébként pont egy olyan márka, amelyet nem a L’Oreal forgalmaz itthon. A feladat pedig egy új, ikonikus termék vagy termékcsoport tervezése, amely tiszteletben tartja a márka értékeit. A srácoknak a L’Oreal hazai menedzsmentje előtt kellett prezentálniuk a “termékfejlesztésükről”, beleértve a kutatási és elemzési hátteret, valamint a termékek bemutatását, illetve persze a hozzájuk kapcsolódó kommunikációt. Mindezt angolul.

Az első dolog, amit le kell szögeznem, hogy nagyon ügyesek voltak a csapatok. Már eleve az nagy dolog, hogy kiálltak egy ilyen közönség elé és prezentálták a koncepciót. Biztos vagyok benne, hogy ennyi idősen már csak egy ilyen szituáció gondolatától is elájultam volna. Persze látszott, hogy izgulnak, de ez teljesen rendben is volt így. A másik, amiért nagy dicséret illeti a csapatokat, hogy igényes prezentációk készültek, nem teleírt, felsorolásokkal gyilkoló oldalak. Szintén jó volt, hogy több csapat külön kis performansszal készült: puszi a csapat fiú tagjának, szappanbuborék fújás stb. Ez kifejezetten üdítő és friss volt, tipikusan olyan, amihez a befutott profik már túl komolynak érzik magukat. Amire viszont érdemes odafigyelni, az az, hogy a megadott időkeretbe (15 perc) ne kapkodással próbáljanak beleférni, azaz ne legyenek egy mondattal elintézett és azonnal továbbléptetett diák, ahol még lenne sok feldolgozandó információ.

Mivel ez már egy döntő volt és láthatóan komoly felkészülés előzte meg, mindenki jól értette a feladatot és olyan anyagot állított össze, ami több ponton visszautalt a briefre, azon belül is különösen a Body Shop értékeire. (Sajnos az első prezentációról szinte teljes egészében lemaradtam, így csak a másik négyről tudok nyilatkozni.) Érdekes volt látni, hogy hogyan közelítik meg a csapatok a termék innovációt: volt aki a Body Shop kínálatában még el nem érhető termékeket alkotott (BB krémek, napozók), volt, aki az összetevőkben és célcsoportban (férfiak bevonása), és volt, aki a formulában keresett újdonságot.

Szintén örvendetes volt, hogy a csapatok összetett online kommunikációban, közösségi médiában és mobil megoldásokban is gondolkodtak, bár kétségtelen, hogy időnként egy kissé “mindent bele” érzése volt az embernek ezzel kapcsolatban. Ez nyilván csiszolásra szorul még, de látszik, hogy követik a trendeket és ők aztán biztosan nem offiline gondolkodású marketingesként fognak működni. Nagyon tehetséges és lelkes fiatalok voltak, szuper lenne, ha hozzájuk hasonlóak ülnének bent akkor is, ha éppen nem online marketinges képzésen tanítok…

Ami a helyezéseket illeti, a zsűri is azokat a prezentációkat tartotta a legjobbnak, amiket én. A harmadik helyezett csapat Szegedről, a második Pécsről, az első pedig a Corvinus-ról érkezett. A második helyezett BB krémeseknél a “vezető” lány remek érvelése és az esélyegyenlőség jegyében a hallás és látáskárosultakra való figyelés tetszett nagyon, az első helyezett buborékos csapat pedig megközelítésben, csapatmunkában és performanszban is kiemelkedő volt. (A harmadik helyezett volt az a prezentáció, amiről lemaradtam.)

A nyertes csapat június közepén Párizsba utazhat majd, ahol a nemzetközi porondon is megmérettetheti magát a a L’Oreal vezetői és reklámszakemberei előtt. A fény és dicsőség mellett van persze tárgyi nyeremény is: a győztesek több ezer euró értékű utazást kapnak.

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon fontosak és hasznosnak az efféle versenyek, abszolút win-win szituáció mind a főiskolásoknak, egyetemistáknak, mind a szervező cégnek. Mellesleg, ha most keresnék embert, azonnal lenne is egy jelöltem.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

Ne tartsd magadban a véleményedet!