Profitabilitás és usability

A recesszió sajnos az online piacot sem kerülte el, aminek hatásaival korábban már részletesen foglalkoztunk. Ebben a környezetben különösen fontossá válnak azok a lépések, amelyek a hatékonyságot és a profitabilitást javítják. Ha nincsen büdzsénk (még erősebb) kampányra és már a nadrágunkat is letoltuk a sok promócióval, akkor nem marad más hátra, mint hogy végre kezelésbe vegyük a weboldalunkat, és a lehető legtöbb profitot hozzuk ki belőle. Azaz érjük el, hogy a látogatóink/meglévő ügyfeleink térjenek vissza, az oldalunkra vetődött potenciális ügyfelek pedig minél nagyobb arányban váljanak vásárlóvá.

A Don’t Make Me Think (Ne törd a fejem) elolvasása óta érlelődik bennünk a gondolat, hogy érdemes lenne usability témával foglalkozni a blogon. Ahelyett azonban, hogy magunk kontárkodnánk bele, olyan szakértőt kérdezünk meg, aki már hosszú évek óta foglalkozik ilyen tesztekkel és weboldalátalakításokkal. Tóth Benedek barátunkat a Balaton partján csíptük el és kaptuk mikrofonvégre. Maratoni interjú. [És egy 25 ezer karakteres, nagy pofon a két bekezdéses usability szabálynak. A lényeget kiemeljük, a hanganyagtól pedig megkíméljük a nyájas olvasót. – a szerk.] “Profitabilitás és usability” bővebben

Külföldi piacok: Románia

A romániai online reklámpiaccal kapcsolatban – Bulgáriához hasonlóan – ismét Szabó Ákos volt a segítségünkre. Az alábbiakban az általa készített audit riportra, s az általa is használt, az Initiative Media Romania által kiadott Media Fact Book Romania (2008, pdf) című kiadványra, valamint az IAB/PwC vonatkozó riportjaira támaszkodva mutatjuk be a romániai online hirdetési piacot. “Külföldi piacok: Románia” bővebben

Közösségi média vs. hirdetések

A közösségi média a legfelkapottabb témák közé tartozik a nyugati szaksajtóban, számos cikk és esettanulmány foglalkozik a sikeres és kevésbé sikeres hirdetési megoldásokkal. A közösségi média szolgáltatások használata egyre növekszik, a hirdetők pedig igyekeznek megtalálni azokat a hirdetési megoldásokat, amelyek ebben a környezetben hatékonyak. Ezek a felületek a korábbi online hirdetésekétől eltérő megközelítést igényelnek, és egy-egy ilyen aktivitás sikere nem feltétlenül fejezhető ki a “régi”, bevált mérőszámokkal. A sztenderdizálás fontos lépéseként az IAB két dokumentumot is kiadott a múlt hónapban: az első a közösségi média mérésével foglalkozik, a második pedig a közösségi hirdetésekkel kapcsolatos best practice-t gyűjti össze.

Ennek apropóján érdemes a hazai legnagyobb közösségi oldalakra – iWiW, myVIP, HotDog – is vetni egy pillantást, és ezeken keresztül megvizsgálni, hogy hogyan állunk a közösségi média hirdetésekkel itthon. (A közösségi média mérésével foglalkozó dokumentum a közösségi oldalakat, a blogokat és a widgeteket/gadgeteket/alkalmazásokat sorolja a közösségi média körébe, ebben a posztban azonban a blogokkal – önkényesen – nem foglalkozunk.) “Közösségi média vs. hirdetések” bővebben

Mi alapján tervezel? – szempontok a médiatervezésben

A médiatervezők munkájával kapcsolatban – felvilágosító írásaink után is :) – számos kérdés merül fel. Az egyik leggyakoribb az, hogy: Mi alapján tervezel?

Az alábbiakban azokat a szempontokat vesszük sorra, amelyek a médiaterv kialakításában – a céloktól és körülményekről függően különböző súllyal – szerepet játszanak. (Ezeket a korábbi, médiatervezéssel foglalkozó posztokban részben már érintettük. A sorrend nem fontosság szerinti.)

Emlékeztetőül: a médiatervezőnek az a dolga, hogy médiatervet állítson össze arra vonatkozóan, hogy az adott terméket, szolgáltatást, üzenetet mikor, milyen médiumokban, milyen eszközökkel hirdesse az ügyfél, hogy hatékonyan elérje a célcsoportját, s elősegítse a kampány céljainak (pl. eladás vagy branding) teljesítését.

“Mi alapján tervezel? – szempontok a médiatervezésben” bővebben

Külföldi piacok: Bulgária

Szabó Ákos A külföldi piacok sorozatunk mai epizódja Bulgáriával foglalkozik.

A bolgár piacról Szabó Ákost kérdeztük, aki tavaly szakértőként dolgozott kint az Investor.bg-vel, a helyi piac harmadik legerősebb médiatulajdonosával, s így első kézből ismeri a helyi viszonyokat. “Külföldi piacok: Bulgária” bővebben

Szakmai blogolás vs. rabbitblog

Egy kedves sales-es kolléga meghívott az egyik szemináriumára, ahol kedvenc témámról, a rabbitblogról beszélhettem =:) A prezentáció első felét, ami a rabbitblogon kívül a szakmai blogolással foglalkozik, itt is megosztom. A szemináriumra elsősorban olyanok járnak, akiket érdekel az internetes újságírás, de nem kimondottan power userek. A prezentáció ennek megfelelően készült, reményeim szerint egyszerűen és közérthetően. A feldolgozott témák pedig:

  • a rabbitblog rövid története,
  • névvel vagy név nélkül érdemes blogot indítani,
  • mi a haszna és a “titka” a szakmai blogolásnak, mik a megfontolandó szempontok,
  • milyen eszközök használhatók az olvasottság megismerésére, a top posztokra és a forgalom forrására vonatkozóan,
  • hogyan generáljunk forgalmat a blogunkra,
  • blogszolgáltatónál vagy saját tárhelyen érdemes-e blogolni.

Megtorpanás

Amióta beköszöntött a recesszió banán, a szakmában szinte mindenkit az foglalkoztat, hogy vajon az online bizniszt mennyire fogja érinteni. A múlt év online reklámpiaci tendenciáiról szóló elemzésünkben megállapítottuk, hogy az internetes hirdetési piac is megérezte a válságot, de ez egyelőre csak a bővülés mérséklődésében jelentkezett. Ha az idei év első negyedévének adatait tekintjük, akkor azonban már kevésbé rózsás a helyzet. “Megtorpanás” bővebben