Centrum(.cz)ban a felhasználó

Egyik ügyfelünk hívta fel a figyelmemet a második legnagyobb cseh portál, a Centrum.cz megújulására. A Centrum egy általános kezdőoldal, amely összegyűjti, s egy felületről elérhetővé teszi az alá tartozó szerteágazó szolgáltatásokat. A Centrum oldalai a NetMonitor adatai szerint több mint 600 ezer egyedi felhasználót érnek el naponta, 1,4 milliót hetente és 3,5 milliót havonta, mindezt napi közel 14 millió PI mellett. Az oldalletöltések számát tekintve a 2., napi egyedi látogatószámát tekintve a 3. legnagyobb cseh oldalról van szó. Átalakulása már mérete miatt sem mellékes esemény, de legalább ilyen fontos, hogy mostantól a “felhasználók hatalomátvételének” (lol) is teret enged. “Centrum(.cz)ban a felhasználó” bővebben

Szolgálati közlemény – új színekben

Éppen ideje “hivatalosan” is bejelentenem, hogy rövid pihenő után a Mirai Interactive média csapatához igazoltam. Mind az előzetes ismeretek, mind az első benyomás alapján profi társaságba kerültem, amely nyitott, érdeklődő, és az első pillanattól kezdve a tagjaként kezel. A média csapat egyébként az Arcus Interactive Groupot alkotó két cég, a Mirai és a Red-stars erőit egyesíti. “Szolgálati közlemény – új színekben” bővebben

RSS a marketing-mixben

Az RSS megváltoztatja az online tartalomfogyasztás módját, hiszen hosszas böngészés, keresés vagy hírlevél-bogarászás helyett (szinte) azonnali és közvetlen úton juttatja el a felhasználóhoz az őt érdeklő (!) információkat. Ilyen módon az rengeteg időt megtakarítva juthat hozzá ugyanahhoz az információmennyiséghez, vagy lehetősége nyílik rá, hogy ugyanannyi idő alatt sokkal több tartalmat érjen el. “RSS a marketing-mixben” bővebben

Társkeresés 2.0

A TechCrunch egyik bejegyzését olvasva töprengtem el, hogy vajon a hazai társkereső szolgáltatások mennyiben tekinthetők “kettőpontnullásnak”. Az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg semennyire… Először is a Randivonal, a Csajozás / Pasizás és a Találkahely jutott az eszembe, majd – mivel nem vagyok nagy látogatója ezeknek az oldalaknak – a kutakodást a webaudit vonatkozó tematikus oldallistájával folytattam (“közösség”). Önkényesen az alábbi oldalakat választottam ki: Randivonal, Lovebox, Csajozás / Pasizás, Startrandi / Freerandi / Párom / Jócsajok (közös adatbázis), Találkahely, Nők Lapja C@fé Párkereső, Love.hu / [origo] Társkereső, Bulinet, illetve az ínyencek kedvéért egy erotikus oldalt, az Eropolist. “Társkeresés 2.0” bővebben

Nagy elcseszések

Konrad írt néhány napja arról, hogy nem árt felkészülni arra, hogy lehetnek hibák az online kampányok futása során. Erre – nem kevés iróniával – megjegyeztem, hogy az megy csodaszámba, ha nem történik ilyesmi… Ezen felbuzdulva összegyűjtöttem néhány tipikus hibát. (Az ügyfelet kihagyjuk, mert ő szent és sérthetetlen.) “Nagy elcseszések” bővebben

RSS-be rich mediát?

A magát “szociális média centerként” pozicionáló Moqvo egyik vezetője, John Detwiler – körülnézve a versenytársak piacán – arra a következtetésre jutott, hogy azok egytől-egyig szöveg alapú szolgáltatást nyújtanak. A Moqvo ezzel szemben “csatornákat” kínál, köztük olyan tartalmakkal, mint a New York Times podcast-jai vagy a Comedy Central video clipjei (via AdAge). Azaz az RSS előnyeit kapcsoljuk össze a multimédiával és persze a reklámmal! “RSS-be rich mediát?” bővebben

Statok

Néhány adat a Blogtérről, csak erős idegzetűeknek =:)

Az Alexa.com segítségével készítettem néhány statot, melyek összehasonlítják a Blogtér és a rivális hazai blogszolgáltatók forgalmát. Jól látható, hogy a Blogtér fennállásának fél éve alatt a semmiből a leglátogatottabb lett. Nem rúghat labdába mellette a “habos” B13 vagy a Blogol, egyelőre csak a nyomában kúszik a blog.hu, és fej-fej mellett halad a szintén egyre látogatottabbá váló Freebloggal, lassan lehagyva azt, és megelőzi a hónapok óta “stagnáló” Blog.com-ot is. Ez nagyon szép teljesítmény, joggal lehetnek (lehetünk?) büszkék rá. “Statok” bővebben