Ha eddig nem foglalkoztál a mobillal, most fogsz

Az elmúlt évek legnagyobb marketing közhelye volt a mobil éve, amit természetesen mindig az itt a mobil éve előzött meg, és a most már tényleg itt a mobil éve követett. Mindeközben a hétköznapi, normális emberek egyre több mobil eszközt vásároltak, és ezeket nem átallották egyre gyakrabban és egyre több célra használni. Most már kimondhatjuk, hogy a mobil infrastruktúra és a mobil tartalom végre ott tart, ahol a technológia, és bár a használat és a hirdetők költése között még mindig nagy szakadék tátong, végre az látszik, hogy a pénzek is megindultak. Ebben az anyagban a mobil fogyasztás trendjeinek áttekintése mellett elsősorban a kínálati oldalra fókuszálunk, bemutatva a nemzetközi és a hazai szereplők stratégiáját.

Mobilok mindenütt

Elképesztő mennyiségű mobil eszköz van a fogyasztók birtokában. Globális szinten jelenleg közel 2 milliárd okostelefonról és 1 milliárd tabletről beszélhetünk az eMarketer becslése szerint. A növekedés üteme értelemszerűen lassulni fog a következő években (lásd például a tablet piac megtorpanását), de nem a bővülés, csupán annak mértéke kérdéses. A növekedésben pedig igencsak jelentős szerepük lesz a kínai okostelefon gyártóknak, például a Huaweinek vagy a Xiaominak. Emellett természetesen a ma még a fejlődés elején járó viselhető eszközök területén is nagy ugrásra számíthatunk. “Ha eddig nem foglalkoztál a mobillal, most fogsz” bővebben