Ezzel nem vagyok egyedül. A usereket – egy felmérés szerint – halálra idegesítik bizonyos hirdetések: a takeover, pop-under, automatikusan induló video/audio stb. Ezeket nem csak hogy tolakodónak tartják, de a site-ot teszik értük felelőssé. Itthon például az indexet szokás masszívan cikizni ezzel, bár messze nem az az egyetlen olyan oldal, ahol egy képernyőnyi felületen olykor csak hirdetést látni. A legrosszabb hír pedig, hogy a user azonnal a bezár gombot kutatja, hogy minél előbb megszabaduljon tőle, s az “üzenetet” fel sem fogja. A legbosszantóbbak az olyan “támadók”, amelyek megzavarják a usert az általa végzett tevékenységben, például a site-on való navigálásban vagy olvasásban. Éppen ezért a pop-up, illetve a pop-under a legirritálóbb hirdetési forma, amely akár a versenytársak karjaiba is űzheti a felhasználót. Az ellenszenves hirdetések ellen a felhasználó védekezik, pop-up blokkolója szinte mindenkinek van. A kezdők próbálják kigörgetni a bannert a látóterükből, a tapasztaltabbak már rég valamilyen blokkolót telepítettek.

A userek nagyobb szimpátiával viseltetnek a kevésbé tolakodó design, a tény-alapúság, a nem animált tartalmak és az audio-mentesség (vagy legalábbis kontrollálható audio) iránt. Bizalmat ébresztenek az olyan hirdetések, amelyeken a márka jól felismerhető, melyek diszkréten animáltak, nem rikító színűek, és nem tartalmaznak “hihetetlenül kedvező” ajánlatot. A márka feltüntetése mellett azonban elengedhetetlen egy olyan üzenet, amely kattintásra késztet, majd az akció landing page-ére visz (nem pedig a hirdető főoldalára). És akkor itt el lehet kezdeni azon gondolkodni, hogy ha a hivalkodót ignorálják, akkor hogy veszik észre a diszkrétet?!