A feladatok delegálása

A feladatok delegálása általában nem könnyű, főként ha először szembesül vele az ember, azaz a munkafolyamatok felosztásának nincs meg a már kialakult rendszere. A feladatok delegálása azért is nehéz, mert az illetőtől azt várjuk, hogy a munkát úgy készítse el, mintha mi csináltuk volna. Pedig valaki kevésbé igényes (kevésbé szőrszálhasogató?), más számára meg létfontosságú, hogy egy ppt preziben minden kép ugyanakkora legyen és ugyanazokhoz a koordinátákhoz legyen pozicionálva. Ja, és persze mindenkinek más heppjei vannak… “A feladatok delegálása” bővebben

Szolgálati közlemény – új színekben

Éppen ideje “hivatalosan” is bejelentenem, hogy rövid pihenő után a Mirai Interactive média csapatához igazoltam. Mind az előzetes ismeretek, mind az első benyomás alapján profi társaságba kerültem, amely nyitott, érdeklődő, és az első pillanattól kezdve a tagjaként kezel. A média csapat egyébként az Arcus Interactive Groupot alkotó két cég, a Mirai és a Red-stars erőit egyesíti. “Szolgálati közlemény – új színekben” bővebben