Médiapiac és Kutatás konferencia: reklámköltés és esettanulmányok

A viszonylag eseménytelen téli időszak után ismét beköszöntött a pörgősebb oktatási és konferenciaszezon. A héten a Médiapiac konferenciáján, pontosabban konferenciáin (Médiapiac és Kutatás) jártam Tapolcán. Kifejezetten kellemes élmény volt, mert bár több százan voltak, mégsem az az ezres létszám volt, ahol az emberek már egymást tapossák, és egy óra alatt lehet kijutni a mosdóba, mert mindig szóba “kell” elegyedni valakivel. Nem volt ott “mindenki”, de mégis pont annyian, hogy bármikor legyen egy régi ismerős, akivel jól el lehet beszélgetni.

Ami a programot illeti, nekem elsősorban az első napi reklámköltési bejelentések és a második napi esettanulmányok voltak érdekesek, de ezen a ponton be kell vallanom, hogy az első nap délutánját többnyire a folyosón beszélgetve töltöttem. (Szerencsére a Médiapiac részletesen beszámolt az eseményekről.) Sajnos a program mindkét nap erősen megcsúszott, így számomra eléggé nehéz volt követni, hogy mi mikor lesz és egy idő után fel is adtam. Nagyon jó lenne egy olyan felület, ami mondjuk mobilra (is) optimalizált és legalább nagyjából követhető a program változása. Azt viszont kifejezetten jónak tartom, hogy a második napon kb. ebédig tartott a program, hiszen olyankor már a többség távozik és csak néhány kitartó ember marad lent a végéig, mert mondjuk a főnöke késő délután fog szerepelni valamelyik műsorszámban.

A reklámköltési bejelentésre most nem térek ki részletesen, az online költés hivatalos IAB adatait a rabbitblog azonnal közölte (reményeim szerint elsőként), a teljes reklámpiaci adatok pedig elolvashatók a Médiapiacnál. A friss számokon túl az a dolog érdekessége, hogy idén először az MRSZ nem net, hanem net-net költést becsült. “Médiapiac és Kutatás konferencia: reklámköltés és esettanulmányok” bővebben

Nettó online reklámköltés, 2009

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Napi Gazdaság konferenciáján hozta nyilvánosságra az MRSZ és az IAB Hungary az előző évre vonatkozó, becsült nettó reklámköltési adatokat (pdf).

A legfontosabb hír a számunkra, hogy az IAB becslése szerint az online piac – a várakozásokkal ellentétben – nem csökkent, sőt 6,9%-kal növekedett az előző évhez képest. A teljes nettó online reklámköltés 23,3 milliárd Ft volt, amivel az internet 14,4%-os részesedést hasított ki a teljes reklámtortából. (A mobil hirdetési piac mérete 2009-ben 480 millió Ft volt.) “Nettó online reklámköltés, 2009” bővebben

Nettó online reklámköltés, 2008 – MRSZ becslés és IAB Hungary Adex adatok

A TNS listaáras adatai alapján készített elemzésünk és a MOHI net-net áras adatok mellett idén is közzétesszük az előző éves nettó reklámköltésre vonatkozó MRSZ becslést. A szám kavalkád további gazdagítására immár IAB Adex adatok is elérhetők, melyeket idéntől minden évben az MRSZ becslésekkel együtt fognak nyilvánosságra hozni. “Nettó online reklámköltés, 2008 – MRSZ becslés és IAB Hungary Adex adatok” bővebben