A figyelmen kívül hagyottak

Érdekes tanulmányba botlottam a közelmúltban, ami pontosan az olyan típusú fogyasztókkal foglalkozik, amilyen én is vagyok. Akik bizonyos termékekre az átlagnál többet költenek, akiknek időnként jól esik egy kicsit tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takaró ér, azaz megvenni olyan dolgokat, amik éppen hogy beleférnek a „költségvetésbe”. A magam részéről egyetemistaként még egy Levi’s farmer is ebbe a kategóriába tartozott, néhány évvel később viszont már egy gamer laptop vagy egy New York-i túra lett ilyen kigazdálkodható „határeset”. (Akik komoly eladósodásokat vagy hó végi éhezéseket is bevállalnak egy-egy áhított prémium cikkért, azok már kívül esnek a tanulmány keretein.) “A figyelmen kívül hagyottak” bővebben

Social media & instant messaging

Idén sem maradt el a mármár szokásosnak tekinthető hazai Microsoft Advertising rendezvény, amelyen most is volt szerencsém részt venni. Azért is jó, hogy egy ilyen nemzetközi szereplő megvetette a lábát nálunk, mert rajta keresztül beszivárog “egy kis nyugat”, azaz megjelenik egy kevésbé elterjedt, másfajta szemlélet, illetve elérhetők olyan innovatívabb hirdetési megoldások, amelyek más hazai portfoliókon (még?) nem. Ezzel együtt persze edukálják is a piacot a hagyományos megoldásokon túlmutató lehetőségekre.

Az alábbiakban megosztom a négy prezentációt, amit láttunk: az első a digitális marketing trendjeiről, a második a Messengerről és az elérhető hirdetési lehetőségekről, a harmadik az azonnali üzenetküldők kommunikációs stratégiába való integrálásáról szól, a negyedik pedig egy esettanulmány – amely hazánkban szokatlan módon számokat tartalmaz =:) A prezik tele vannak hasznos hazai és nemzetközi adatokkal, érdemes őket átnézni, letölteni. “Social media & instant messaging” bővebben