Mi lesz a webAUDIT-tal?

A hosszan húzódó online közönségmérési tender egy kisebb botrány közepette zárult le tavaly októberben. Azóta valamelyest lecsillapodtak a kedélyek és sokan kíváncsiak arra, hogy mi lesz a tender során nyúlszőrrel hajszállal alulmaradt webAUDIT-tal és webAUDIENCE-szel. A piac számára mindenképpen az az előnyös, ha ezen a területen is megmarad a verseny. A jelenlegi helyzetről és jövőbeli terveikről Varga Karcsit, a Medián webAUDIT projektigazgatóját kérdeztük. “Mi lesz a webAUDIT-tal?” bővebben

Módszertan sarok, 1. rész

Több ízben írtunk már a hazai internetező közönséget vizsgáló kutatásokról, a kutatásmódszertani megközelítést azonban eddig nem kockáztattuk meg. Ennek több oka is  van, melyek közül a legfontosabb, hogy nem érezzük magunkat kellő háttértudással felvértezettnek. Több irányú nyomásra azonban szerkesztőségünk mégis úgy döntött, hogy erre a területre is bemerészkedik, nem restelltük azonban megnevezett és meg nem nevezett szakértők véleményét kikérni. “Módszertan sarok, 1. rész” bővebben

Nagy kutatás teszt – gemius/Ipsos Audience vs. webAUDIENCE

A korábbi, kutatásokról szóló posztok folytatásaként ezúttal a gemius/Ipsos Audience és a webAUDIENCE kutatást hasonlítjuk össze. “Nagy kutatás teszt – gemius/Ipsos Audience vs. webAUDIENCE” bővebben

Érkezik a webAUDIENCE

Néhány hónappal ezelőtti, kutatásokról szóló posztunkban nehezményeztük, hogy a Medián háza tájáról nem érkeznek új információk online közönségmérés fronton. Kedvenc blogom, a Terepnapló már hétfőn beszámolt róla, hogy itt a webAUDIENCE, amely – még ha a hivatalos kommunikáció ezt vitatja is – a gIA-ra való válaszként jelent meg 2006 végén. (A Webaudit mint egyetlen hitelesnek elfogadott szereplő ült a babérjain, s kellett egy versenytárs, hogy végre az ő házuk táján is történjen valami.) “Érkezik a webAUDIENCE” bővebben

Kutatások

A hazai internetező közönségre, főként annak honlaplátogatási szokásaira vonatkozóan jelenleg három általános kutatás ismeretes:

  1. az NRC által 2001 óta, immár féléves gyakorisággal végzett online tracking kutatás, a Visitor Media Research (VMR, korábban VLR, Visitor Lifestyles Research);
  2. a Gemius és a Szonda Ipsos által közösen végzett online közönségmérés, a gemius/Ipsos Audience (gIA), mely 2006 augusztusa óta elérhető el; illetve
  3. a Medián WebAudience szolgáltatása, amely a 2006 decemberében, a gIA-ra válaszként született – közvetlenül nem linkelhető – WebProfile ügynökségi verziója (lesz).

A Medián WebAudience-szel kapcsolatban új információ jó ideje nem érkezett, ezért az alábbiakban csak a VMR-t és a gIA-t hasonlítom össze, sorra véve az egyes kutatások mellett és ellen szóló érveket is. Számomra az ügynökségi, médiatervezési használhatóság lesz az elsődleges szempont, a kutatásmódszertanba kevésbé kontárkodom bele. (Persze remek lenne, ha egy illetékes kolléga ezt is megtenné, megtehetné egyszer.)
“Kutatások” bővebben