Keresőnap

Konrád jóvoltából részt vettem a tegnapi Keresőmarketing Napon, amit a kiro és Konrád cége szervezett. Látszik, hogy úgy indultak neki a dolognak, hogy kurrens, érdekes, vagyis jó konferenciát szerveznek, felkapott témával, nemzetközi szakértőkkel és hazai illetékesekkel, ahol az ügynökségi és média oldal mellett az ügyfél (avagy laikus =:) oldal is képviselti magát. Ez részben sikerült is. “Keresőnap” bővebben

Videómegosztók

A hazai piacon jellemzően néhány éves késéssel kezdenek a szereplők a tőlünk nyugatabbra bevált szolgáltatások klónozásába. Ilyenkor viszont egymást taposva fejlesztenek (vagy vásárolnak), és egyik “nagy” sem engedheti meg magának, hogy ne legyen saját változata. Az üzleti modellen, a hogyan továbbon vagy a piac eltartóképességén való töprengés a fejlesztés utánra marad. Ez történt a hazai videómegosztó oldalakkal is. “Videómegosztók” bővebben

A kontraszelekció ellen

Többek között azon elmélkedtem a napokban, hogy miért van kontraszelekció a szakmában – kevésbé választékosan: miért vagyunk tele hülyékkel?! =:) Itt most nem csak a “szőkenőkre” gondolok, akikből nem kevés akad, hanem azokra is, akik a szakmai alázat minden szikrája nélkül nyilatkoznak, s rendkívül torz énképpel azt képzelik, mindenhez (!) értenek, mindent tudnak. Utóbbinak fantasztikus példáival lehet találkozni pl. Konrád blogján a kommentelők között. “A kontraszelekció ellen” bővebben

Ubiszezon kérdésözön

Most azért van idő gondolkodni és teljességgel szalonképtelen válaszokat adni azokra a kérdésekre, hogy…

  • miért kell 24 órás (vagy rövidebb) határidővel tervet adni hónapokkal későbbi kampányokra?
  • miért kell újra és újra elmagyarázni, hogy idő alapú megjelenésnél is számít a teljesült adview?
  • miért nincsenek (jól) használható kutatások, kimutatások?
  • miért “én” vagyok az egyetlen, akit érdekel a kampány?
  • miért van kontraszelekció a szakmában?
  • miért hiszik egyesek, hogy egy streaming videótól valami webkettes lesz?
  • miért divat még mindig full flash-es, teljesen használhatatlan oldalakat csinálni?
  • miért vannak olyan szakmai oldalak, ahol a legfrissebb anyagok a századik lapon vannak és/vagy nincs RSS-ük?
  • és különben is miért mindig öt után és/vagy péntek délután érkezik egy halom meló?

(A szerző mindezek és egyebek ellenére szereti ezt a munkát. =:) – a szerk.)

Busy blogging

Nem vagyok egy aktív blogger. Ennek oka, hogy a blogomat leginkább saját szórakoztatásomra írom, akkor amikor van hozzá kedvem, és arról, amiről éppen szeretnék. Ha történik valamilyen jelentős esemény az online bizniszben, és nincs hangulatom írni róla, akkor nem írok és kész. =:) Kicsit irigylem azokat az embereket, akik nálam sokkal elfoglaltabbak, mégis több időt képesek szentelni a blogjuknak. A különbség abban áll, hogy nekik konkrét céljaik vannak, s ezek elérésén dolgoznak. Ott van például az Indextools-os Dennis Mortensen, aki kb. hetente utazik a világ legkülönfélébb pontjaira, mégis kihasználja a holt időszakokat, reptéri várakozást, gyerekek elalvását, meg még a fene tudja mit. (Szvsz soha sem alszik…) A postjai pedig rendre megjelennek a blogján. Dennis-t azzal kapcsolatban zaklattam, hogy miért indított blogot, mik a céljai vele és melyek azok az eszközök, amiket hasznosnak talál. (Btw egy csomó egyéb dologról is faggattam, s remélem, némi promó után végre azokra is válaszol. =;) “Busy blogging” bővebben

Cionista összeesküvés

Tóth Benedek twitterében fedeztem fel a legprimitívebb cikket, amit auditált mérési adatokról, illetve online hirdetésről olvastam ever. A szofisztikáltnak viszonylag kevéssé nevezhető gondolatmenetet összefoglalva: a Medián Webaudit – egy kiterjedt cionista összeesküvés részeként – hamis adatokat közöl, hogy elszívja a levegőt a jobboldali online médiumok elől, és ezzel természetesen tovább erősítse a kiegyensúlyozatlan, balliberális irányú médiaműködés és közléstartalom dominanciáját. Jelen esetben a célpont a Hírszerző, amelyről természetesen hamis adatokat mutat a Webaudit, így többek néhányak között a kuruc.infónak esélye sincs a boldogulásra, holott utóbbinak látogatottsága – megbízhatatlan forrásokra támaszkodva – legalább kétszerese a Hírszerzőének. De ott van az Alexa.com, ami aztán megmutatja a frankót, hogy a Hírszerző kutyagumi a kuruc.infóhoz és mno-hoz képest. “Cionista összeesküvés” bővebben