Az Evolution konferencián az egyik olyan témát boncolgattam a programmatic kapcsán, amiről már az előző posztban is szó esett: a programmatic alkalmas branding kampánycélok elérése is.

A programmatic-ot ugyanakkor a mai napig sokszor a performance-szal és a konverzióval együtt emlegetik. Miért van ez? Egyrészt mert először maradék, alacsonyabb minőségű hirdetési felületeket lehetett automatizált vásárlással elérni, amit a médiatulajdonosok nem tudtak direkt módon eladni, oda beengedték az automatizált rendszereket. Másrészt a hirdetők, ügynökségek ennek megfelelően olyan kampányokban használták, amelyeknél a megjelenés helye és formátuma kevésbé volt fontos, ugyanakkor jól ki lehetett használni az adatokat (inventory “felokosítása”), ill. az algoritmusok optimalizáló erejét. Ezek jellemzően konverzió fókuszú (performance) kampányok voltak.

Később a médiatulajdonosok felismerték, hogy a real-time biddingnek és persze az adatoknak köszönhetően a hirdetési helyek a direkt csatornával azonos áron vagy akár annál drágábban is elkelhetnek. Ezzel párhuzamosan nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos hirdetési helyeket a médiatulajdonos számára egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb automatizált módon eladni. (Ennek nyomán egyébként egyre több médiatulajdonos dönt úgy, hogy megszünteti a direkt értékesítését, ami azonban többnyire csak azoknál sikeres, akik nem tartalomelőállítással foglalkoznak, hanem valamilyen szolgáltatást nyújtanak. Persze ez sem jelenti azt, hogy nincs szükségük emberekre, csak éppen az értékesítők helyett főleg adatelemzőkre támaszkodnak.)

A nap végén pedig az a fontos, hogy minél több legyen a hirdetési bevétel, függetlenül attól, hogy milyen csatornán, azaz direkt vagy automatizált módon folyik be. Ennek nyomán a kiadók elkezdtek az értékesebb hirdetési helyeket is becsatornázni, legyen szó prémium elhelyezésekről vagy branding display formátumokról. Ez előfeltétele a programmatic branding kampányoknak.

Média oldalon korábban a waterfall megközelítés volt az egyeduralkodó, amikor is a hirdetések megjelenítésében a különböző hirdetési rendszerek meghívása egy megadott sorrendben történik. Azaz pl. a direkt értékesítésben eladott, kiadói ad serverbe feltöltött hirdetés az első, a private deal a második, az open RTB a harmadik, a Google AdSense a negyedik. Ma már egyre több szó esik a header biddingről, aminek a lényege, hogy a hirdetési kéréseket egy szinten kezeli, és az a hirdetés jelenik meg, amely a legtöbb bevételt hozza a médiatulajdonosnak, függetlenül attól, hogy melyik forrásból érkezett. Ez akár 50%-kal is növelheti a CPM-et. A header bidding lehetővé teszi, hogy a programmatic módon érkező kampányok ne sorolódjanak automatikusan a direkt értékesítésben eladott hirdetések mögé.

A hazai programmatic branding piac egyelőre kialakulóban van, és bár a legalapvetőbb feltételek már teljesültek, még jó néhány gyermekbetegséggel szembesülhetünk.

A technológia már adott mind ügynökségi, mind média oldalon, hiszen a szereplők támaszkodhatnak a nemzetközi technológiai szolgáltatókra, legyen szó DSP-ről vagy SSP-ről. A rendszereknek a kezelésében, ill. az optimalizálásban szerzett jártasság szintje azonban nagyon különböző.

Számos prémium (és kevésbé prémium) kiadó, ill. sales house programmatic szövetségbe tömörült vagy elérhetővé tette a hirdetési helyeinek legalább egy részét automatizált módon. A szövetségek első számú előnye, hogy nagy mennyiségű, prémium inventory-t tudnak tömöríteni. Branding célokra mi a cégcsoportos programmatic platformunkon, a Light Reactionön keresztül jelenleg leginkább az egyes kiadói privát dealeket, a Project Agorát és HOPPexet használjuk. (A HOPPex alapító tagjai a CEMP, Central Media, Origo, újabb belépői pedig a Marquard Media, Webbeteg és HR portál. A Project Agora tagjai az RTL, Adaptive Media, Ads Interactive, Habostorta, Nosalty.hu és Russmedia.)

A prémium szövetségekben az elérhető hirdetési helyek köre azonban még mindig korlátozott, értve ez alatt a mennyiséget és a formátumokat is. Többnyire IAB standard display hirdetéseket lehet elérni programmatic módon (beleértve a 300×600-as half page-et, ill. 970×250-es billboardot is, de a legtöbb megjelenés általában 300×250-es medium rectangle és 728×90-es leaderboard formátumokban teljesül), a rich media, mobil, és főleg videó, ill. natív hirdetési felületek elérhetősége jó esetben is korlátozott. Persze a keresletről is ugyanez mondható el, így ez még nem okoz problémát.

Eggyel problematikusabb, hogy a prémiumnak mondott kiadói programmatic szövetségekben is egyelőre többnyire olyan jellegű hirdetési helyek érhetők el, amelyeket a direkt vásárlásban átkattintás alapon lehet megvásárolni. Az “árazásuk” (floor price) a direkt átkattintás és megjelenés alapú árak között helyezkedik el, tapasztalataink szerint jelenleg kb. 1,5-2,5 EUR CPM között lehet a megjelenésekhez hozzájutni. Az adatokkal felokosított, nagyobb ügynökségi kontroll alatt tartható inventory akár meg is érheti, de jellegénél fogva jelenleg inkább performance kampányoknál jöhetne számításba, ahol viszont az eddigi tapasztalatok alapján még nem hoz annyival nagyobb hatékonyságot, amennyivel drágább az open RTB-nél. Programmatic performance kampányokban éppen ezért leginkább retargetingre éri meg őket használni.

A közönségadatok nélkülözhetetlenek a programmatic branding kampányokhoz is, hiszen lehetővé teszik a célcsoportok pontos elérését. A boldogabb országokban a hirdetői 1st party adatok becsatornázása mellett virágzó 2nd és 3rd party adatpiac alakult ki. Ez azt jelenti, hogy rengetegféle adat megvásárolható, legyen szó demográfiai (25-55 éves férfi), érdeklődés (autók), attitűd (nyitott az újdonságokra) vagy (vásárlási) szándék (autóvásárlást tervez) adatokról.

Itthon az adathelyzet továbbra sem túl rózsás. Feltehetőleg mindenki hallotta, hogy az adat az új olaj, ezért a szereplők – egyébként érthető módon – igyekeznek védeni és lehetőség szerint csak olyan mértékben megosztani az adataikat, amennyire nagyon muszáj. Az adatok megosztásával kapcsolatban sokszor technológiai és jogi kérdések is felmerülnek.

Egy-egy kiadó adatai általában csak a saját portfoliójukon belül használhatók célzásra, pont úgy, mint a direkt vásárlás esetében, sőt gyakran még nem megoldott, hogy a direkt vásárlásban elérhető célzások programmatic környezetben is működjenek. Tény, hogy számos hazai médiatulajdonos vizsgálja annak lehetőségét, hogy hogyan tudná térítés ellenében elérhetővé tenni programmatic vásárlási célokra a gyűjtött adatait, de ilyen ajánlattal egyelőre még egyik nagyobb szereplő sem rukkolt elő.

Külföldi szolgáltatóktól lehet hazai felhasználókra vonatkozó adatot vásárolni, de ezeknek a szereplőknek a válaszadási hajlandósága egészen alacsony tud lenni a hazai piacról érkező megkeresések esetén. Éppen ezért legkézenfekvőbb a magunk által gyűjtött, ill. a használt DSP-be közvetlenül becsatornázott 3rd party adatokra támaszkodni.

A programmatic kampányokban ma Magyarországon legtöbbször a hirdetői 1st party adatok kerülnek felhasználásra, így nincsen akadálya a saját közönség (site látogatók), ill. annak különböző szegmensei elérésének (retargeting). A saját közönséghez hasonló felhasználók célzása ugyanakkor már csak abban az esetben lehetséges, ha a programmatic szolgáltató rendelkezik közönség adatokkal is, amit lookalike szegmensek kialakítására képes használni.

A performance kampányokból jól ismert dinamikus kreatív szolgáltatásoknak a programmatic branding kampányoknál is jó hasznát lehet venni. Elég csak a kissé már közhelyessé vált mondásra gondolni, hogy a megfelelő embert (a megfelelő helyen és időben) a megfelelő üzenettel érjük el. A prezentáció példájánál maradva az adatok alapján pl. más Batmobile jelenhet meg egy fiatal férfinek, aki szeret új dolgokat kipróbálni, mint egy idősebbnek, aki inkább a klasszikusokat kedveli, és mindehhez nem szükséges rengeteg különböző kreatívot gyártani, hanem meghatározott számú elemből egy sablon valós időben összeállítja az adott személynek szóló, testre szabott kreatívot és üzenetet. Ennél is tovább mennek az “igazi” programmatic kreatívok, amelyek már nem előre definiált közönség szegmensek szerint jelenítenek meg kreatív elemeket, hanem az egyes felhasználók jellemzőihez folyamatosan, valós időben adaptálódnak.

Értelemszerűen a programmatic branding kampányoknak is ugyanazok a kulcsfontosságú teljesítmény mutatóik, mint a hagyományos branding display kampányoknak. Ezek között vannak olyanok, amelyeket könnyebb mérni és így ezekre optimalizálni is, pl. elérés, gyakoriság, láthatóság, eltöltött idő. És vannak olyanok, amelyek csak külön kutatással (felhasználók online megkérdezésével) vizsgálhatók, pl. awareness, consideration, favorability, így ezeknek a visszacsatornázása a kampányokba és az ezekre történő optimalizáció is problémásabb. A programmatic környezet mindenesetre a branding KPI-okra való optimalizációban is olyan hozzáadott értéket képvisel, mint a performance kampányok esetében a konverzióra vagy a látogatók landing page-re terelésében.

A viewability, ad fraud és brand safety kérdésköréről egyre több szó esik. Az ezekkel kapcsolatos problémák elsősorban open RTB környezetben jelentkeznek, ha privát programmatic megállapodásokat kötünk megbízható, prémium partnerekkel, akkor ezek a kérdések sokkal könnyebben kezelhetők. Mivel ezekkel a megállapodásokkal kontroll alatt tarthatjuk, hogy hol és mit vásárolunk, nem feltétlenül szükséges külön mérésre áldozni.

Bizonyos szolgáltatók vállalnak a viewability, ad fraud és brand safety szintjére vonatkozó garanciát. Illetve léteznek olyan pre-bid technológiai megoldások is (pl. comScore Bid Ratings), amelyek lehetővé teszik, hogy a vásárlók csak olyan hirdetési helyekre licitáljanak, amelyek bizonyos – pl. viewability/ad fraud/brand safety – feltételeknek megfelelnek. Ha ilyen nem érhető el a használt DSP-ben, akkor külső méréssel feltárható az inventory teljesítménye és a viewability/ad fraud/brand safety közti összefüggés. Ezek alapján a legjobban teljesítő oldalakból létrehozhatunk whitelistet, a legrosszabbul teljesítők pedig blacklistre kerülhetnek. Ezeknek a kritériumoknak a beiktatása értelemszerűen csökkenti az elérhető inventory mennyiségét és növeli a médiafelület árát.

A programmatic branding ma Magyarországon egyelőre inkább akkor merül fel, amikor valamilyen speciális célcsoportot kell(ene) elérni. Pl. prémium, de nem kézműves sört fogyasztók vagy mezőgazdászok.

Az Econsultancy 2015-ös Programmatic Branding kutatása alapján a megkérdezett Egyesült Államok-beli és Egyesült Királyságbeli marketingesek 62%-a használta a programmatic-ot branding célra is. Azok között, akik költenek programmatic brandingre, 38% volt a branding célokra elköltött programmatic büdzsé aránya. Itthon a branding költés arányát a programmatic-on belül 5% alá becsüljük, azaz a programmatic kampányok túlnyomó többsége jelenleg direct response célokat támogat.

Ez biztosan változni fog a közeljövőben, amihez az kell, hogy a nehézkesen mozgó, nagy digitális (branding) költéssel rendelkező hirdetők elszánják magukat és a stratégiájuk szerves részévé tegyék a programmatic-ot.

Az előadás abból a gondolatból indult ki, hogy míg az internetnek köszönhetően a cégek üzletvitele rengeteget változott, a márkaépítés módja ezt nem követte le. A márkaépítés középpontjában ma is a 30 másodperces tévészpot áll, és ehhez igazodik a rádió, print és online kampány. Ugyanakkor egyrészt ma már a tévé nem dominálja a médiafogyasztást, másrészt a fogyasztók a 30 másodperces szpotnál több információra vágynak, a márkákról, termékekről az interneten tájékozódnak.

A fogyasztói életciklus különböző szakaszaiban a hirdetőnek is más és más területekre kell fókuszálniuk. Ahhoz, hogy a fogyasztók felfedezzenek új termékeket, el kell érni őket. Amikor a fogyasztó megismeri és megvásárolja a terméket, bővebb információt kell neki adni. A fogyasztó bevonásához szintén erre alkalmas csatornákra van szükség.

Elliott szerint a márkáknak ideje felismerniük az interaktív csatornákban rejlő márkaépítési potenciált, ugyanis:

• Az interaktív marketing brand hatást gyakorol (kb. ugyanakkora azoknak az aránya, akik a tradicionális és az interaktív médiából szereztek tudomást az általuk utoljára vásárolt termékről, mindezt úgy, hogy a médiaköltés több, mint 80%-a offline-ra megy),
• Az interaktív eszközök új lehetőségeket adnak a hirdetőknek a történetek mesélésére,
• A fogyasztók bíznak abban, amit online tudnak meg a márkákról (jobban bíznak a cég vagy márka weboldalában, mint a reklámokban).

Éppen ezért azt javasolja, hogy a márka ökoszisztéma interaktív magra épüljön, ami persze nem jelenti azt, hogy egy médiacsatornát ki kell emelni a többi rovására, sőt még büdzsé átcsoportosítást sem jelent feltétlenül. Csak annak újragondolását jelenti, ahogyan a csatornák együttműködnek:

• Az első lépés a felhasználók bevonása saját médiával (weboldal).
• A második lépés a bevonódás terjesztése a közösségi és mobil médiában (a célközönségnek megfelelő felületeken).
• A harmadik lépés egy szélesebb közönség elérése fizetett média (reklám) segítségével.

Bármilyen lenyűgöző is az alapötlet, az első két lépés csak a célközönség egy kis részét fogja elérni, a márkaépítéshez szükséges elérést csak a fizetett offline és online média fogja megadni.

Forrás: Forrester

Az alapötlet valamilyen vonzó tartalmon vagy élményen alapulhat, aminek a saját médiában érdemes lennie (nem a közösségi médiában). Ennek több oka is van:

• A saját site-on várhatóan nagyobb lesz az elérés (feltehetően nem használja mindenki a közösségi médiát a célcsoportból),
• A fogyasztók a keresőben könnyebben megtalálják a márka saját oldalát, mint a közösségi médiában lévő tartalmat,
• A saját oldalaknak nagyobb márka hatásuk van, mint a közösségi média profiloknak,
• A saját oldalakon mélyebb tartalom és élmények alkothatók,
• Teljes kontrollt gyakorolhatunk a saját oldalunk felett.

Elliott két példát mutatott be az előadáson a vonzó alapötletre, az egyik a Porsche Everyday Magic-je, a másik pedig a Foot Locker Sneakerpediája volt.

Attól, hogy nem a közösségi média a márka ökoszisztéma középpontja, még nagyon fontos szerepet játszik. A márkázott tartalmat és élményeket ott érdemes terjeszteni, ahol a fogyasztók már eleve jelen vannak és abban a mélységben, amit a fogyasztók keresnek.

A márkaépítéshez szükséges elérés megteremtéséhez fizetett hirdetések szükségesek, melyeknél az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni: feltűnő formátumok használata, erőteljes jelenlét prémium felületeken, megfelelő targetálás, kellő figyelem a gyártásra, a kreatívok minőségére.

Az interaktív márka ökoszisztéma akkor lesz sikeres, ha a három réteg együttműködik. Nem lehet minden csatornát top prioritássá tenni, meg kell határozni, hogy melyiket használja leginkább a célcsoport.

Azért találtam nagyon hasznosnak ezt az előadást, mert a helyére teszi az egyes csatornák és eszközök szerepét a márkaépítésben és számos érvet vonultat fel az interaktív központú branding mellett. Persze nem azonnal használható, univerzális modellről van szó, a hirdetőknek testre kell szabniuk a saját törekvéseik és célcsoportjaik szerint.

A teljes tanulmány a Forrester oldalán érhető el, a szokott árazási modellben.

Ez az előadás tudomásom szerint nem került fel megosztóra, de egy régebbit találtam ebben a témában:

Ugyanakkor ezek a típusú hirdetések nem alakítanak ki hosszú távú kötődést a márkákkal, és nem értékelik a prémium oldalak által a hirdetések számára biztosított környezetet, így nem teszik fenntarthatóvá a “prémium” (drágább) árakat sem ezeken az oldalakon. Azaz ezek a modellek devalválják a médiafelületek értékét, ami az ilyenek mögött álló szerkesztőségek fenntarthatóságát is veszélyezteti.

A display hirdetések értékének csökkenéséhez hozzájárul a szinte végtelen hirdetési hely, a minőségi kreatívok hiánya és az olcsó hirdetési hálózatok elburjánzása. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a reklámzaj és egyre kisebb a kontroll a hirdetések konkrét elhelyezése és a mellettük futó egyéb reklámok felett. S bár egyre többen használják az internetet, a fentiek miatt a hirdetők komoly akadályokba ütköznek az online márkaépítés területén.

Ismerős a probléma? Bár az előző néhány bekezdés az IAB online márkaépítésről szóló, frissen kiadott dokumentumából vett szabadfordítás, tökéletes leírást ad az itthoni helyzetről is. Ez pontosan ugyanaz a téma, amiről Szabó Ákos is beszélt nemrégiben a maga szókimondó stílusában. (Sajnos a reakciókból ítélve keveseknek ment át az üzenet.)

Itthon sok esetben az a gyakorlat, hogy egy-egy kampánynak kettős célja van, egyrészt a direkt válasz (menjenek el a weboldalra, rendeljenek stb.), másrészt a márkaépítés. A “megoldás” pedig sok esetben az olcsó, átkattintás alapú display kampány, mert az visz az érkezési oldalra garantált alkalommal látogatókat (és itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy az átkattintás nem egyenlő a látogatóval, de még csak a sikeres kattintással sem, még ha sokan képesek is ezt leírni – a szerk.) és ráadásul nagy számú felhasználót elér, így látszólag mindkét célnak remekül megfelel. Holott márkaépítési cél esetén egészen más felület- és eszközmixet, illetve elszámolási alapot lenne érdemes használni (az üzenetről már nem is beszélve).

A kampány végén pedig lehet számolgatni, hogy mennyibe kerültek a megjelenések meg a kattintások, szofisztikáltabb mérés esetén az eladások. Ami “drága” volt? Az volt az image elem! Ami “olcsó” volt? Az volt a direkt válasz elem! Mindez – legalábbis részben – azért van így, mert online-ban nincsen meg a márkaépítés “hagyománya”, illetve azok a mutatók, amelyeket az image hirdetések esetében (offline-ban) szokás használni.

Ezt a problémát járja körbe az IAB fent említett dokumentuma, mely ugyan az amerikai piaccal foglalkozik, de számunkra is megfontolandó gondolatokkal szolgál. Az IAB-nek a Bainnel közösen végzett kutatása során öt olyan területet találtak, amely akadályozza az internetet abban, hogy a prémium márkaépítés médiuma legyen:

1. A hirdetési formátumok és a kreatív megvalósítás nem fejlődik a médiummal.
2. Az internet el van árasztva elkülönítetlen, olcsó hirdetési helyekkel.
3. Túl sok mutatószám van, de túl kevés olyan, amire a márkahirdetőknek igazán szükségük van (a kérdőíves alternatívák – pl. Dynamic Logic, comScore, Brand.net – pedig túl drágák és nem teszik lehetővé a médiatípusok közötti összehasonlítást).
4. Az online megbízhatatlan targetálást kínál, különösen nagy méretben (értsd: kisebb közönségek elérése, kérdéses a pontos célcsoportelérés mértéke, a gyakoriság és a GRP).
5. Kevés támogatás érkezik az ügynökségektől és médiapartnerektől a prémium brand kampányokhoz (iparági ismeret, innovatív ötletek és integrált kampányok hiánya).

A márkahirdetők igényeinek való jobb megfeleléshez a dokumentum a következőket ajánlja:

1. A “3play” képesség kiaknázása: (1) a direkt válasz ajánlatok megerősítése, (2) megfelelő márka elérés stratégia kialakítása a kevésbé prémium felületeken (a megjelenésekre fókuszálva, de nem kannibalizálva a prémium bevételeket!), (3) hosszú távú online márkaépítés a prémium felületeken.
2. Prémium ajánlat: (1) a prémium hirdetési helyek elkülönítése (kevesebb, de jobb hirdetési hely), (2) a nem prémium hirdetési helyek jobb menedzselése (költséghatékony monetizálás kevesebb sales erőforrással), (3) innovatív reklámformátumok kialakítása a prémium felületeken.
3. Stratégiai partnerség kialakítása a hirdetőkkel: (1) senior ügyfél kapcsolatok, (2) új ötletek szállítása és kategóriaismeret, (3) integrált, platform-közi megoldások kidolgozása.
4. Közös nyelv használata a hirdetőkkel (GRP, tradicionális márkamutatók).
5. Törekvés nagyméretű közönségek elérésére (pl. tematikus hálózatok építése).

Dell XPS M1330 – Másokkal ellentétben mi remekül kijövünk az igen trendi notebookkal, azzal együtt, hogy voltam olyan ostoba/lusta, hogy hagyjam a világ legrosszabb operációs rendszerét futni rajta. Nem is számolom, hány órát töltöttem azzal, hogy várjam, hogy visszajöjjön a hibernálásból és imádkozzak, hogy másszon fel a wifire. De ez nem a gyönyörű gép hibája. (Posztírás közben stílszerűen át kellett nyargalnom a mobil internetre, mert az oprendszer megsértődött.)

Bónusz: egy nagyon durván jó Dell XPS online hirdetés (adblockokat kéretik kikapcsolni hozzá).

Oral-B (+ Braun) – Ők gyártják az egyetlen olyan fogselymet, amit tudok használni, sőt jó, pedig nem kevéssel volt már dolgom az évek során. Emellett az elektromos fogkeféikből az alapmodell remekül kiszolgált egész évben, míg végül a karácsonyfa alá megérkezett egy igazi advanced set, rengeteg fogkefe fejjel és zuhannyal. Évek óta szemezek vele (vagyis az elődeivel), de eddig hezitáltam, hogy megéri-e 60 (!) átlagos fogkefe árát. Nekem igen, főleg ajándékként =:)

Salamander – Nemcsak a bolt, hanem a márka is, mert baromi jól kinéző, már első viseléskor is nagyon kényelmes cipőket gyártanak. Az image-ük sokkal kevésbé “fiatalos és trendi”, mint amilyen cipőik ténylegesen vannak, de szerencsére az év során rendszeresen belebotlottam a behúzott katalógusaikba, és láttam, hogy idén is érdemes bemenni hozzájuk. Ja, és a boltokban nem viselkedni képtelen csitrik, hanem normális, középkorú hölgyek dolgoznak.

BaByliss – <picsulas> A hajvasaló isten ajándéka, efelől nincs kétségem. Azt az egyet nem értem, hogy korábban hogyan tudtam élni nélküle. </picsulas> Egyébként a BaByliss hajszárítók is hibátlanok, ha valaki hajformázás ügyben kérdez, biztosan az ő termékeiket ajánlom.

Dr. Oetker (x) – Kelt már többször kinevetett azért, hogy legjobban azok a kampányok hatnak rám, amiket én tervezek. Így jártam a Dr. Oetkerrel is, aminek az online hirdetett termékeit végigkóstoltam és (többnyire) szerettem is idén. Legjobban a Shake-Shake mánia gyűrűzött be hozzánk, egész nyáron (és még ősszel is) azt ittuk. A kampány esettanulmánya sajnos elvérzett az adminisztráció és a nyári szabadságok oltárán.

Coca Cola Light (és Zero) – A Coca Colának idén itthon több egészen gáz reklám jellegű próbálkozása is volt, ez azonban nem vette el a kedvemet attól, hogy legalább heti rendszerességgel fogyasszak kólát, természetesen csakis light-ot, mert az nem hízlal.

Bónusz: borzalmas Coke Zero reklámfilm brutál “videó falon”.

UPC Internet (x) – Nem azért, amire ti gondoltok!!4! Volt már dolgom a legtöbb ISP szolgáltatásával, legyen az ADSL vagy mobil internet, de azóta is visszasírom a remek kábeles netet, amiről költözés miatt le kellett mondanom, és amivel messze kevesebb gondom volt, mint bármelyik másikkal mind rendelkezésre állás, mind sávszél tekintetében.

Végül három webes szolgáltatás:

Google Reader – A sokat méltatott share (with note) funkciónak köszönhetően végre nem kell megfeszülnöm, hogy tudjam, amit a “haveri körben” tudni illik, ami so hot right now. Éééés azóta megritkultak a cset ablakok, amikben egy szál link figyelt, hogy ezt el kell olvasnod. A Greaderben ezek rendezett megfelelőit akkor nézem meg, amikor van kedvem/időm.

Friendface Facebook – Idén ez volt a kedvenc közösségi oldalam, ahova gondosan feltöltöttem majdnem az összes nyaralós/kirándulós albumot, számos képet megboldogult sovány(abb) koromból, ahol elszórakoztam az appokkal és nem mellesleg hirdetési megoldásokat riszörcsöltem az elkövetkező jobb időkre.

Netpincér – Innen (vagyis ezen keresztül) rendeltem sok-sok jóféle ételt, legfőképpen indiait és sushit, ami ugyan méreg drága, de egyszer sem okozott csalódást. (A mexikói konyháról ez már kevésbé mondható el.) Nem is tudom, hogy a jó kajálások vagy a netes rendelés egyszerűsége miatt szeretem jobban a Netpincért. (Az Abaqoos fizetés lehetősége plusz jópont, bár úgy alakult, hogy végül ezt nem próbáltam ki.) Mindenesetre megérdemelten lett a Netpincér az év internetes kereskedője.

(x) = nem reklám, de van közünk egymáshoz

A fentiek közül bárkit beengedünk a blogra szponzorként, lehet jelentkezni! Ami a célcsoportot és a lehetőségeket illeti, azt hiszem, marad a UPC =x)