Korábban már foglalkoztunk vele, hogy médiatervezői szempontból milyen nehézségek merülhetnek fel, ha a blogokat médiafelületként szeretnénk használni, illetve ha bloggerként a saját hirdetési felületeinket próbáljuk értékesíteni. Az alábbiakban a hazai blogok felületeinek értékesítésével foglalkozó sales house-okat, alulról jövő kezdeményezéseket és egyéb formációkat vesszük sorra. Értelemszerűen az egyes bloggerek személyes megkeresésének lehetőségével nem foglalkozunk. Hasonlóan nem foglalkozunk az újonnan indított, különféle eszközökkel megtámogatott reklámcélú blogokkal, illetve az egyik legrégebbi, de (egyelőre?) csak nonprofit hirdetéseket fogadó Bloggerunióval. Az alábbiakban csak a már meglévő, “civil” (nem a szolgáltató munkatársai vagy hirdető/ügynökség által írt) blogokon történő megjelenések lehetőségeivel foglalkozunk. “Bloghirdetések” bővebben
Címke: blogter
Statok
Néhány adat a Blogtérről, csak erős idegzetűeknek =:)
Az Alexa.com segítségével készítettem néhány statot, melyek összehasonlítják a Blogtér és a rivális hazai blogszolgáltatók forgalmát. Jól látható, hogy a Blogtér fennállásának fél éve alatt a semmiből a leglátogatottabb lett. Nem rúghat labdába mellette a “habos” B13 vagy a Blogol, egyelőre csak a nyomában kúszik a blog.hu, és fej-fej mellett halad a szintén egyre látogatottabbá váló Freebloggal, lassan lehagyva azt, és megelőzi a hónapok óta “stagnáló” Blog.com-ot is. Ez nagyon szép teljesítmény, joggal lehetnek (lehetünk?) büszkék rá. “Statok” bővebben
Nézettség vs. olvasás – a Blogtér statisztikáiról
Az utóbbi napokban nem kevés szó esett a Blogtéren a népszerűségről, nézettségről (és reklámozásról). A nézettségi statisztika ügyében sok pontatlanságra bukkantam, volt aki az egyedi látogatók számával, volt aki a kattintással mosta össze. Éppen ezért, úgy gondolom, nem haszontalan néhány fogalmat tisztázni netstatisztika ügyben! “Nézettség vs. olvasás – a Blogtér statisztikáiról” bővebben