Színjárás jelzés

Bár millióegy alkalmazás van rá, reggelente az Indexen szoktam megnézni, hogy milyen idő lesz. Ez nagyjából eligazít, hogy milyen melegen öltözzek, de abban aztán semmit sem segít, hogy mégis mit vegyek fel. Amikor a harmadik ruhát teszem vissza a szekrénybe vagy azon kapom magam, hogy teljesen feketébe öltöztem, akkor már tudom, hogy ez nem az én napom. Talán erre az égető, általában nőket érintő problémára vezethető vissza, hogy nagyon megtetszett a Pimkie legutóbbi digitális projektje, a Color Forecast.

Color Forecast a Pimkie-től

A Color Forecast pontosan az, aminek elsőre hangzik, egy “színjárás” jelző, amely azt mutatja meg, hogy az emberek milyen színeket viselnek három nagy divatvárosban, Párizsban, Milánóban és Antwerpenben. Úgy működik a dolog, hogy a városokban egy-egy kamerát állítottak fel, amely az utcát figyeli, konkrétan a mozgó objektumokat, kihagyva az álló autókat és fákat. A kamera előtt elsétáló emberekről vett színmintát pedig feldolgozza és megjeleníti az alkalmazás. Grafikonon láthatók a népszerű színek valós időben, az előző napokra óránkénti bontásban, az előző hétre és hónapra pedig napi bontásban. Magával a márkával pedig úgy van összekötve, hogy az egyes színekhez ruhákat ajánlanak a Pimkie kínálatából.

Színhez ruhák

A Color Forecast április végén egyébként iPhone app formájában is elérhető lesz.

Nem mondom, hogy mostantól csak ez alapján öltözöm, de az ötlet tetszik, még azzal együtt is, hogy valójában nem előre jelez színeket, mint arra eredetileg számítottam, illetve hogy sokakkal együtt magam is szeretem azt hinni, hogy nem mások hatására választom meg az öltözetemet (pedig de).

via L2 és Mashable

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

Ne tartsd magadban a véleményedet!