A KÜRT Akadémia NET-WORKS képzése azt a célt tűzte maga elé, hogy minden tudást átadjon, amit az online kommunikációról üzleti szempontból tudni kell, illetve ami talán még fontosabb, hogy olyan szakmai társasággal hozza össze a résztvevőket, akiket érdemes ismerni. A szakmai érvényesüléshez az első kifejezetten hasznos, a második pedig elengedhetetlen.
A NET-WORKS képzés négy hónapon át tart majd és közel negyven szakembert hívtak meg előadónak, köztük engem is.
Illusztris társaság tablóképe – nyúllal
A képzés 2011. október 21-én indul és 15 négyórás blokkból épül fel, ami sorra veszi az online kommunikáció legfontosabb területeit, csatornáit.
Külön öröm a számomra, hogy végre nem online médiatervezésről beszélhetek, hanem a blogolásról, amit mégiscsak 6 éve folyamatosan művelek, az utóbbi hónapokban kifejezetten intenzíven. A CEMP Sales House sales support vezetőjeként pedig van némi közöm a legnagyobb hazai oldalhoz, a Blog.hu-hoz is.
A NET-WORKS blogos szekciója két részből épül majd fel, először a blogok látogatottságbeli felfutásáról lesz szó, majd a technikai alapokról, publikálási gyakorlatról, illetve a portál és a blog viszonyáról. A második részben rajtam kívül még két gyakorló blogger várható, akik szintén megosztják a blogolási tapasztalataikat és praktikus tanácsokkal szolgálnak.
Bővebb infó és jelentkezés a KÜRT Akadémia oldalán. A rabbitblogra hivatkozva lehet 5% kedvezményt kapni. (x)
Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!
Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!
“Képzés ajánló: KÜRT Akadémia” bejegyzéshez 1 hozzászólás