Nem kevés olyan alkalmazás van, ami ugyan nem nélkülözhetetlen, de megkönnyíti a médiás életét.
A médiás munka több területén fontos a screenshotok készítése, egyrészt a tervezésnél (itt és itt szeretnék megjelenni egy oldalon belül), másrészt egy adott (saját) kampány megjelenéseinek ellenőrzésénél, harmadrészt a konkurencia aktivitásainak figyelésénél.
A screenshotok általánosan elterjedt készítési módja a prnt scrn billentyű használata és az eredmény beillesztése valamilyen fájlba (ppt, jpg, doc). Ez a módszer azonban csak akkor célravezető, ha a kép későbbi felhasználása is az adott fájlban történik. Azaz pl. a kampány megjelenéseit ezután szépen a ppt-ben küldjük ki az ügyfélnek.
Ha a screenshotot csak azért készítjük, hogy egy megjelenés mintát mutassunk, amit jellemzően emailben vagy im-en küldünk tovább, akkor sokkal egyszerűbb ezt egy screenshot készítő alkalmazással tenni, amilyen pl. a Jing. Erről érdemes néhány szót ejteni, mert míg a geekek közt általánosan elterjedt, addig a kollégák közül (ügynökségi és média oldalon) nagyon kevesen használják.
A Jinggel egyrészt megspóroljuk a fájl lementésének procedúráját, másrészt – mivel link formájában tudjuk küldeni – a fogadó inboxát sem terheljük csatolmánnyal. (Más csatornák esetében szintén jól jöhet – IM, Twitter, Facebook stb.) A screenshotolandó terület mérete beállítható, így a felesleges részek levágása sem igényel utómunkát. A képen különböző egyszerű jelölések is tehetők. A Jinghez beállítható billentyűkombináció, így még az egeret sem kell megmozdítani az eléréséhez. A képek egyébként nemcsak Screencastra küldhetők, hanem Flickrre, ftp-re, ill. a számítógépre fájlként is, de lehetőség van a kép sima másolására és beillesztésére is.
A Flickrre mentett fájlok ezek után tagelhetők, albumokba és csoportokba rendezhetők, és igény szerint a külvilág elől el is zárhatók…
(A Jinggel egyébként nemcsak képet, hanem videót is lehet rögzíteni, ami pl. egy különleges kreatív megoldás vagy teljes animáció felvétele esetén jöhet jól. A videó a Jing pro változatában rögtön YouTube-ra is küldhető.)
Ugyancsak okozhat problémát, ha olyanról kell screenshotot készíteni, ami nagyobb, mint ami a first view-ba belefér a monitoron, pl. egy szponzoráció vagy hosszabb pr cikk. Itt Firefox extensionok sietnek a segítségünkre, amelyek lehetővé teszik a teljes oldal (nem csak a látható rész) lementését. Ilyen pl. a Screengrab.
Ha magát a (flash) kreatívot szeretnénk lementeni, akkor ugyancsak számíthatunk a Firefox extensionökre, akár olyan általános letöltés menedzselőkre, mint a Down Them All, akár kifejezetten ilyen típusú fájlok letöltésére készített add-onokra, mint pl. a Sothink Web Video Downloader.
A hirdetések figyeléséhez kapcsolódik az is, hogy a Firefox-ból tesztelhetjük a hirdetéseink megjelenését az Internet Explorerben az IE Tab segítségével.
Ennyit a kreatívokról és megörökítésükről.
Ha az ügynökség ilyen és olyan okok miatt éppen nem a saját adserveréből futtatja a kampányt, akkor egy-egy riport elkészítéséhez az egyes médiatulajdonosok adserverébe (jellemzően az Adverticumba) kell belépni számos különböző accounttal. Ilyenkor tud jól jönni egy jelszó menedzselő – amilyen pl. a Roboform -, ami a login oldalakon feldobja e különböző (korábban elmentett) lehetőségeket, így csak rá kell bökni, hogy éppen melyik médiatulajdonosnál futó kampányokhoz szeretnénk belépni.
A médiás gépek általában nem arról híresek, hogy a legújabb hardver dübörög alattuk, ezért nem árt minden módot megragadni, hogy spóroljunk az erőforrásokkal. Ennek egy egyszerű módja, ha nem futtatunk mondjuk háromféle instant messengert, hanem egy olyan alkalmazást, ami ezeket összefogja. Ilyen például a Digsby, amibe a “hagyományos” im-eken kívül (Win Live Messenger, Gtalk stb.) a Facebook chat, illetve email és közösségi háló accountok (Twitter, Fb, Myspace, Linkedin) is beköthetők. All in one, ráadásul van teljesen minimál kinézete, undorító szmájlik nélkül.
Általában a hölgyekre jellemző, hogy színes szövegkiemelő filccel dekorálják a lényeget egy-egy dokumentumban (igen, ők azok a borzalmas alakok, akik összefirkálták a tankönyveiket az egyetemen). Az ilyen típusú embereknek találták ki a PDF-Xchange Viewert, ami lehetővé teszi, hogy a pdf-ekben különböző jelöléseket (szövegkiemelés, nyilak, bekeretezés stb.) tegyünk, és ezekkel együtt mentsük el a dokumentumot. Ezek más pdf olvasóban megnyitva is látszanak majd. (Sajnos a védett dokumentumokban mindez nem működik.) További előnye, hogy kevesebb memóriát eszik, mint mondjuk az Acrobat Reader.
Illendő lenne lassan a kockás füzetet leváltani valamilyen tiszességes todo listával, de valahogy egyik sem áll igazán kézre…
A végére pedig néhány általánosabb alkalmazás, ami jól jöhet a desktopon. Képnézegetésre és konvertálásra (pl. tömeges átméretezésre) az XnView, advankedebb editálásra a paint.net, fájlok tömörítésére és elemailezhető méretűvé darabolására a WinRAR, a vágólapra helyezett dolgok későbbi hasznosítására a YCX, fájlkezelésre és ftp-zésre pedig a jó öreg TC.
A Firefox-ba persze még lehet egy csomó hasznos cuccot pakolni, a teljesség igénye nélkül: Browser Sync (böngészők szinkronzálása, ami igen jól jöhet annak, aki több gépen dolgozik), Tab Mix Plus (mindenféle tab opcióval és session mentéssel), Firebug (css, html és js live bütyköléséhez a böngészőben), Stylish (olvashatatlan, pl. fekete alapon fehérrel írt site-ok meggyógyításához), Greasemonkey (felhasználói scriptek futtatásához), NoScipt (scriptek letiltásához), ABP (csak ha tényleg elviselhetetlenek a hirdetések =:). Na és persze Csiripróka (Turulcsirip sidebar) és Delicious Bookmarks.
Minden másra pedig ott az Office és a Rabbit desktop =:) Te milyen alkalmazásokkal könnyíted meg az életedet?
Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!
Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!
Tyű, nagyon köszi a tippeket! Már régebb óta keresek a down them all-hoz hasonló alkalmazást, de lusta voltam rendesen utánanézni.
csak a screenshotokat az adsales team, mig a firebug-ot vagy a greasmonkeyt az IT team használja.
ezeknek az alkalmazásoknak semmi helyük egy gépen – kivéve persze a polihisztorokat.
én is összeírtam h mivel dobom fel windowsomat, mozillámat, totalcommanderemet:
http://blog.eaposztrof.com/2009/01/elengedhetetlen-windowsos-alkalmazasok.html
Tömörített elküldés helyett bármilyen netes tárhely nem jobb? Egy dropboxra feldobott anyagot valószínűleg egyszerűbb leszedni, mint összerakni darabolt rarokat. (A legjobb pedig az FTP, de abbahagyom mielőtt ludditának bélyegeztek. :) )
@illustrativo hivatásos _poliészter_ vagyok
@Kelt Nem lenne szerencsés az ügyfél cuccait egy külső helyre feltenni, mégiscsak üzleti titkok vannak benne. Nyilván szerencsés, ha van egy ügyfélkapu, ahova fel lehet tölteni a nagyobb doksikat, de a való életben erre nem mindig van lehetőség =:)
@Rabbit
A nem nyilvánosság eszembe se jutott a Jing és a Flickr után. De amúgy tartom amit írtam, egyrészt privát meghívós folderek létrehozására van lehetőség, másrészt egy kóddal védett archívot talán még mindig könnyebb kinyitni, mint egy daraboltat összerakni. De innentől már tényleg mindegy melyik megoldást választjuk.
Digsby: rendkívül jól használható cucc, sok komm. csatorna áttekinthető egy felületen, igazi megváltás. :)
IETab: pár hónapja nem nagyon használom, mert anno úfgy vettem észre, hogy mégsem 100%-ig úgy jelenít meg oldalakat, mint maga az IE. Ellenőrzéshez így gyorsan letettem a használatáról. Persze akinek munkája IE alatt ellenőrizni valamit, annak továbbra is tökéletes..
Ha egy letöltés miatt nem akarunk fellőni böngészőt vagy GUI-s letöltéskezelőt: wget. Nem csak Linux, de Win alatt is használható.
TC szerintem alap fájlkezelésben Win esetében… :)
Elnézést, IETab: akinek *nem* munkája, annak tökéletes… :) De lehet, hogy azóta nincsenek ilyen problémák vele. (?)
Az igazi médiásnak nem Mac-je van?
@Tom Nem találkoztam ezzel, de biztos, hogy nem is használom annyit, mint ti :)
@Köbüki A “kreatív” az, akire te gondolsz :))
A PDF X-Change Viewerrel a szívembe loptad magad. Imádom már régóta és most látom, hogy beelőztél az ajánlásával :D
Nagyon jó cikk és tippek! Riszpekt! ;)
@Till Zoltán :))