Tervező típusok

Az előző, sales-esek és médiatervezők kapcsolatát feszegető posztunk anyaggyűjtése során az egyik sales-es kolléga olyan tervezői tipológiát állított fel, amely annyira megnyerte a tetszésünket, hogy külön posztot szentelünk neki. A kollégának pedig innen is üzenjük, hogy ha még nem ír blogot, gyorsan kezdjen neki. =:)

“Minden tiszteletem mellett, a játék kedvéért, egy kis arcképcsarnok a tervezőkről, ahogy az ostromlott várból látjuk őket:

1. Az agyonterhelt junior

Egyetlen célja az életben maradás. A tervezők 80%-ka úgy dolgozik/csak úgy tud dolgozni, hogy egy kampány kapcsán a rendelkezésre álló büdzsét egy hentesbárddal feldarabolja, és a médiumokra eső részt egy felületes brief társaságában átküldi. Mi lecsontozzuk a husit, csomagoljuk és visszaküldjük az ajánlatot. A kolléga megszemléli, okéz, vagy csiszolunk rajta, alkudozunk, aztán egyszer csak jön a megrendelő. Sima ügy.

2. Az életben maradt senior

Ugyanúgy jár el, mint az agyonterhelt junior, hisz az volt egykor ő is, de már erős pedagógiai érzékkel rendelkezik, és mintegy bizonyítandó szakmai kompetenciáját, visszadobja az ajánlatot, ami egyébként szíve joga. A tapasztalt sales-es az ilyen kollégával telefonon egyeztet, mielőtt tervezne.

3. A szakma királya, a piac koldusa

Van olyan tervező, akit minden reggel beoltanak ár-értékarány-érzékenység-növelővel, aminek hatására azonnal tendereztetni kezd. Minden médiától kér egy hatmilliós csomagot kétmillióért, mondván, stratégiai ügyfélről van szó. Az oltás mellékhatásaként még hisz is ebben. Aztán a leggyengébb láncszemnél betámad. Ez néha te vagy. Az ilyen tervezői sorsok láttán összeszorul a torkunk, és még jobban szeretjük a munkánkat.

4. A meg nem értett zseni

Ő az, aki gyökeresen megújítja az internetes hirdetési szokásokat. (Egyébként néha tényleg.) Zseniális kommunikációs technikákkal, bizarr kreatív ötletekkel felkorbácsolja a hirdető vágyait, majd egyszerűen elküldi a médiához a futurisztikus kívánságlistát, aminek persze semmi köze a valósághoz, vagy annyi fejlesztést kíván, ami ötszerese a hirdetési bevételnek. Amikor kikosarazzuk, visszaminősülünk kőbunkós ősemberekké. A tervező dühös vagy csalódva legyint, de szerencsére nem adja fel! Ja, amikor arra kérjük, egyeztessen velünk az ötleteiről a kiajánlás előtt, nem válaszol.

5. A Scud-rakéta

És persze vannak olyanok, akik lézercélzással jönnek, ismerik a felületeinket, a kutatási anyagainkat, mindent, időpontot kell csak keresni, csevegni és búcsúzni. Tőlük tanulunk.”

Te is Scud rakéta Tomahawk vagy, ugye? =:)

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“Tervező típusok” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Arra célzok, hogy a SCUD-rakéta nem valami hájtek precíziós eszköz, hanem egy régi ruszki cucc.

    Vagyis nem lehet tutira tudni, hogy hová csapódik be, ezért jó nagy pukkanót szerelnek rá, vagy csúnya kiütést okozó kemikáliával tömik meg a robbanófejét, hogy azért hasson… :)

  2. Hálás köszi, megvolt a déli vigyor adagom:D Most ködös, esős trutyi idő ide vagy oda, sugárzó arccal válaszolok egy 1. kategóriás ajánlatkérésre:D

Ne tartsd magadban a véleményedet!