Közösségi média tények

A Rabbitblog méltán népszerű kabalaállata (gyk. a nyúl) egy ideje kevésbé képviselteti magát az oldalon, aminek prózai oka, hogy egy költözésnél sikerült elveszítenünk az fla-t, ahol lakott. Nyuszi eredetileg egy flash banner része volt, amit az első, még freeweben vezetett (kőkemény) énblogunkra fabrikáltunk három évvel ezelőtt. Igen, ez volt az, ahol kézzel írtuk a html-t, mint az állatok, és miután hallottunk az rss-ről, azt is írtunk hozzá – szintén kézzel =:D Visszakanyarodva a jelenhez: most végre vettük a fáradságot, hogy nyuszit újrarajzoljuk, maradva a vektoros grafikánál, mert az jó.

A szülinapi újjászületés örömére a nyúl egy rövid prezentációval kedveskedik nektek, amiben a hazai közösségi média legfrissebb adatait mutatja be. Fogadjátok szeretettel =:)

Update: Mivel a prezi kikerült a Rabbitblog olvasók berkeiből, sőt áttételesen még az Index nyitóra is kijutott, szükségesnek érzünk néhány apró kiegészítést tenni. Bár a forrásokat a prezentációban is feltüntettük, fontos kiemelni, hogy az adatok három különböző helyről származnak: a heti internetező közönséget vizsgáló VMR-ből, a gIA augusztus havi adatbázisából, illetve az aktuális Miner.hu statisztikákból. Utóbbi alapján becsültük a hazai aktív blogok számát, amire azért volt szükség, mert ezek a Blogter adatait nem tartalmazzák (ezért is alkalmaztuk itt a ~ jelölést).

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“Közösségi média tények” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Webisztán

Ne tartsd magadban a véleményedet!