Animált szmáááájli

Ha valamivel ki lehet kergetni a világból, az az animált szmájli. Ennek legirritálóbb formáival a win live (leánykori nevén msn) messengeren szoktam találkozni, amit azért használok, hogy a digitális érettség alacsonyabb fokán álló (vagy ott megrekedt) ismerősökkel is tartani tudjam a kapcsolatot. =:) Kevésbé nagyképűen szólva tényleg ez az, ami “mindenkinek” van. Az AdExpert adatai szerint 1,9 millió a magyar regisztráltak száma és naponta 500-600 ezer egyedi user használja, azaz durván a napi netezők negyede (közülük is főleg a fiatalok). Ettől nem tér el nagy mértékben a sokat szidott vmr (kicsit korábbi, 2006 II. félévi kutatásból származó) adata sem, amely szerint 467 ezren használják a szolgáltatást. A rendelkezésre álló adatok alapján itthon messze ez a legnépszerűbb, vagy legalábbis legelterjedtebb azonnali üzenetküldő.

Innentől kezdve, főleg hogy immár hazai értékesítője is van, hirdetési felületként is szóba jöhet. A héten meg is látogattak bennünket, hogy ugyan próbáljuk már ki az msn-t valamilyen kampányban (drágáért). A hagyományos megoldásokon (banner, text link, pre-roll video) két speciális megoldást ajánlottak, egyrészt a tabeket, amelyek a kliens bal oldalán lesznek majd láthatóak, és interakció esetén a messengerben mutatják az erre a felületre optimalizált landing page-et, illetve a personal expressions-t, amely egy valódi nyúl-kínzó csomag egyéni háttérrel, animált szmájlikkal meg batár nagy winkekkel, ami talán még a szmájliknál is bosszantóbb fícsör a messengerben. Az előbbi, tabes megoldás egyébként egészen szimpatikus, pontosan azért mert nem tolakodó. Az utóbbinál viszont – ha valaha kipróbálom (ajánlom) – egy irtózatos személyes ellenszenvet kell legyőznöm. Persze nem én vagyok az “átlag user”, és nagyon hibás az a gondolkodás, amely a saját netezési szokásokból indul ki… Oké, utálom az animált szmájlikat, a korombeli csajok viszont – nem reprezentatív minta alapján – kajálják őket. El tudom képzelni, hogy a tinik, főleg a lányok még inkább használják őket. Így bizonyos termékek hirdetésénél még akár jól is működhet… Mindenesetre azt hiszem, rászorulok néhány nagyon ütős esettanulmányra, hogy lenyeljem ezt a békát.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“Animált szmáááájli” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. “amit azért használok, hogy a digitális érettség alacsonyabb fokán álló (vagy ott megrekedt) ismerősökkel is tartani tudjam a kapcsolatot.” Ez így azért kicsit erős szerintem…

  2. Nem tudom, Magyarországon, milyen a helyzet, de feltételezem, hogy hasonló lehet, vagy lesz Tajvanohoz. Legalább a fiatalok (tinik) körében. Mire is gondolok?

    Tajvanon, ha nincs MSN címed, akkor szinte senki vagy… ha megismersz valakit, akkor nem a tel.számát kéred el, hanem az MSN címét. (Nem yahoo, nem gtalk!) Innentől fogva logikus lépés az MSN.

    Az általad felsorolt két lehetőségen túl, talán van még egy hirdetési lehetőség az MSN-ben, bár remélem, soha nem fog megvalósulni.

    Ez pedig az animált karakter. (Talán ezt nem vetted bele az animált szmájli fogalmába). Arra gondolok, amikor az MSN automatikusan kicseréli pl.: az “ok” karaktereket, valami csili-vili “ok” animációra. Engem roppant mód bosszant, olvashatatalanná teszi a szöveget. Viszont nem is nekem készítik.

    Remélem, soha nem fog megvalósulni, de elképzelhető, hogy bizonyos karaktercsoportok animált verziója valamilyen formában utalna egy termékre, link-ként viselkedne….

    Vagy a beszélgetést/csetelést monitorozva a sidebar-on kulcsszavanként változna a reklám…

    áááááá, mond, hogy soha nem lesz ilyen!!

  3. Mindig elcsodálkozom, mikor olyan csajokat látok, akiket hidegen hagy a csilivili, üntyülü-püntyülü fícsör :-) Talán azért mert eddig csak 3-ról tudtam meg ezt…

    Szerintem a javas telefon animációnál rosszabb nincs! Bekapcsolástól 10 másodperc, amíg hozzáférek a híváslistához :-(
    Nekem fapados telefon kell, nagy telefonkönyvvel.
    Neked meg olyan plugin a messengerbe, vagy olyan messenger kompatibilis üzenetküldő, amiben kikapcsolhatod a smilikat :-)
    Nincs ilyen?

  4. G Zoli: igen, ez tényleg erős volt, csúnya “elitista” viccnek szántam… Igazából ha már valaki használ im-et, nem számíthat annyira kezdőnek v. “éretlennek”.

    Zhaoman: A felsorolt kettőn kívül említettem/említettek még hármat vagy igazából négyet. Az egyik a kliens alján lévő half banner, ami expandable is lehet. A sima változatot úgy vettem észre, a Pannon előszeretettel használja nálunk. Van még egy text link a párbeszédablak alján, illetve egy 7 sec. rectangle a videobeszélgetés előtt, amíg töltődik a kép.

    Az animált karaktereket is “belegondoltam” a szmájlik közé, borzalmasak azok is. De még mindig jobbak, mint a “hieroglifák” a szövegfoszlányok között =:D

    Till Zoltán: Igen, néztem én is egyszer, hogy ki lehet őket kapcsolni, de akkor min tudnék bosszankodni??? =:D

  5. Konrád, félreértettél, ez a post az animált szmájliról szól, nem arról, hogy én el akarom adni az msn hirdetést =:) Egyébként életkorra és nemre lehet targetálni regisztrációs adatok alapján.

  6. Szerintem az MSN-nek egy fícsörje (hehe) van, ami miatt übereli a többi IM szolúciót (hehe), ez pedig a kézírás.

    Az animált karakter borzalmas, főleg hogy nem csak egész szót cserél le, hanem szóközi karaktersorozatot is.

    Az animált szmájli is tud rémes lenni, ugyanakkor ha kellően beteg aminációt választunk, akkor lehet valóban egyéni, a véletlen megjelenést meg ki lehet küszöbölni, ha kellően beteg/értelmetlen billentyűkombinációt rendelsz hozzá.

  7. Nekem ki van kapcsolva minden extra fícsör az MSN-en, mert egyszerűen idegesítő volt ahogy az egész képernyő nyüzsgött/vonaglott az animált cuccoktól, és az üzenet olvashatatlanná vált. Most csak azzal kell megküzdeni hogy néha sejtelmes üzenetek érkeznek / pl :fekve, Xsír meg hasonlók, a kis parazita animációk kódja /. Ugyanez a sors várt a hangküldésre és a figyelmeztető hangokra is. Telefonból pedig egy 5110-est használok, és eddig semmilyen hátrányom nem származott belőle :).

  8. A High End hangfal, erősítő, stb… nem a kinézete miatt dögös és nincs beletéve 1000 felesleges fícsör.
    Láttam olyat, hogy egy on/off gomb és egy hangerőszabályzó a teljes vezérlőkészlet :-)

    Szóval a telefonnál az optikai tuningos Low End a mostani sztem.

Ne tartsd magadban a véleményedet!