Macera a kis site-okkal

A kis oldalak médiafelületeit a legritkább esetben értékesítik hozzáértő szakemberek. Ez nem is túl meglepő, hiszen legtöbbször saját érdeklődésből született a site-juk, speciális tematikával, a hirdetés pedig mintegy mellékesen merül fel. Esetleg offline területről érkeztek, és az ott szerzett tapasztalatokkal próbálnak boldogulni. A kis oldalak nem rendelkeznek olyan anyagi feltételekkel, hogy profi online értékesítővel dolgozzanak, maguk pedig általánosan nincsenek tisztában vele, hogy médiafelületeik értékesítéséhez mit kellene tudniuk, esetleg annak hol tudnának utánanézni. A networkökbe való belépés árát pedig sokan nem akarják vállalni.

Akárcsak a (sufnituningos) kreatívkészítésnél, itt is vannak típushibák, újra és újra visszatérő problémák.

Először is: feltűnően kevés a megjelenési lehetőség, sokszor csupán egy-két bannerméret, a hirdetők által legkevésbé kedvelt 468*60-as és 120*240-es szerepel az ajánlatban (ha van olyan egyáltalán). Ezek eléggé kicsik, az utóbbi ráadásul nem túl feltűnő helyen, az oldal szélén helyezkedik el. (Elég kellemetlen az is, ha csupán egy pici oldal miatt külön bannerméretet kell gyártani…) Mivel nagyon jól célzottak a megjelenések, a reklámzaj pedig minimális (ha van), ezek a formátumok is lehetnek hatékonyak. A helyzet persze sokkal egyszerűbb lenne, ha legalább a hagyományos méretek (a fentieken kívül 468*120/180, 330*247, 728*90), valamint hírlevél és fizetett cikk (“pr cikk”) megjelenések is szerepelnének és be lennének árazva.

Másodszor: Ha már az árazásnál tartunk, az sokszor teljesen irreális, és olykor a nagy portálok áraival vetekszik. Ez még nem is lenne akkora katasztrófa (bár azért eléggé vicces), ha valami irdatlan nagy kedvezményt adnának hozzá, de sokszor a 20+15%-ot is alig lehet kicsikarni. (Az előbbi a mennyiségi kedvezmény, amelyet a listaárból vonunk le, utóbbi az ügynökségi jutalék, amit a mennyiségi kedvezménnyel csökkentett árból (net ár) vonunk le. Az így kapott nettó ár a net-net ár.)

A legkritikusabb részt hagytam a végére: a statisztikát. Ettől már előre félek.

A kis médiatulajdonosoknak sokszor fogalmuk sincs az oldalukról, nem tudják mennyi az oldalletöltés, mennyi az egyedi látogató. Ezek olyan alap adatok, amelyek nélkül nem lehet tervezni az oldalra. Miért fizessen a hirdető, ha nem tud semmit az oldalról? Offline példával: mégis ki hirdetne olyan újságban, aminek nem tudja a példányszámát? Ezeket az adatokat nem csak nem tudják, de nem is ismerik a PI, AV és az ehhez hasonló fogalmakat.

Mikor végre sikerül megértetni, hogy az érdekel bennünket, hogy adott időszak alatt hányszor fog megjelenni a hirdetés, akkor jön a néma csönd vagy a hebegés-habogás és a „műszaki kolléga” kapcsolása. Nála persze lehet elölről kezdeni a kérdezősködést, és gyorsan előjön, hogy a reklámmegjelenéshez ő nem ért, mert az marketing terület. A webauditot nem ismerik, jó ha egy szerver statisztikából tudnak mondani valamit az oldalra nézve, persze legjobb esetben is csak a teljes site-ra, nem mondjuk címlap vs. cikkoldalakra, netán rovatokra. Innentől már az is biztos, hogy nem fizetnek elő “tisztességes” adserverre sem, így vagy mi szolgáljuk ki a kampányt vagy elfogadjuk az általuk adott “random number generátorral” előállított statokat… Mert nekik “saját fejlesztésű adserverük” van (~ direktben teszik a hirdetést az oldalba) és nem mérik a kattintást. Olyan is volt már, aki az adverticumos clicktaget direkt url-re cserélte (szóval az swf decompilert bezzeg ismerte) és szépen direktben fűzte be a hirdetést az oldalba, nem mérve persze a kattintást.

Ezek után talán nem meglepő, ha az ember megpróbálja kihagyni az oldalt, és a jól bevált origo-index-startlap kombót erőlteti. (Különösen, ha a fentebb leírt kínlódásra nincs idő, mert S.O.S. kell végezni.) A kis oldalakat azonban nem mindig lehet kihagyni, pl. egy nagyon speciális célcsoport vagy az Ügyfél külön kívánsága esetén, így nagy szívességet tennének maguknak és nekünk is, ha kicsit utánanéznének azoknak a dolgoknak, amikről ez a post szól… A hangsúly itt nem a panaszon vagy a cikizésen van, hanem azon, hogy hátha egy illetékes kiguglizza és okul belőle. Jó lenne, ha nem kellene minden kampányt csak a nagy médiatulajokra építeni. :)

A végére hagytam egy médiaajánlatot, amit ezen a héten kaptam és elborzadva tanulmányoztam. A site nevét kihagytam, de a lényeg maradt. Íme:

HÍRLEVÉL

  1. Főoldal alsó banner
  2. A hivatalos médiaajánlatunk szerint a banner minimális rendelési mennyisége 1 hét, de jelen esetben (a többféle megjelenés miatt) kivételt tudunk tenni.

    Listaár: 15.000 Ft/hét
    Három megjelenés időarányos ára: 3.000 Ft/nap

    Kedvezmény: 10%.
    Kedvezményes ár a hírlevél főoldal alsó bannerhelyre: 2.700 Ft/nap

    Összesen: 8.100 Ft

  3. AJÁNLÓ rovat
  4. Az Ajánló rovatban való megjelenés tarifája: az apróhirdetések ára +10% felár

    Az apróhirdetések lisaára:

    350 karakterig: 7.500 Ft/nap (Ajánló rovatban: +10%)
    351-600 karakterig: 8.250 Ft/nap (Ajánló rovatban: +10%)
    601-1000 karakterig: 9.000 Ft/nap (Ajánló rovatban: +10%)

    Kedvezmény 1:
    Eltekintünk a 10%-os felártól.

    Kedvezmény 2:
    Karakterszámtól függetlenül (de maximum 900 karakterig) 7.000 Ft/nap áron számolunk.

    Kedvezmény 3:
    Mennyiségi kedvezmény: 10%.

    Kedvezményes ár az Ajánló rovatban való megjelenésre: 6.300 Ft/nap

    Összesen: 18.900 Ft

WWW.DOMAINNEV.HU

Aloldal felső banner

Listaár: 15.000 Ft/hét

Rotációs kedvezmény (megjelenés felváltva másik hirdető bannerével): 10%.

Összesen: 13.500 Ft


Hírlevél főoldal alsó banner: 8.100 Ft
Hírlevél AJÁNLÓ rovat: 18.900 Ft
www.domainnev.hu aloldal felső banner: 13.500 Ft
Összesen: 40.500 Ft
Csomagkedvezmény: 20% -8.100 Ft
Összes fizetendő ár: 32.400 Ft + áfa

Mi a baj ezzel? Például baromi hosszú és áttekinthetetlen. Azután bonyolult is, különös tekintettel a 2. pontra. Na de kezdjük az elején!

Eleve különös dolog, hogy egy napi hírlevélbe heti áron lehet bannert vásárolni. Ez nem fix kihelyezés, ráadásul csak 5 nap megy ki, ezért sincs értelme heti árról beszélni. Végül azért adtak “napi” árat és 10% kedvezményt. Továbbra is a hírlevélnél maradva, annak ajánló rovatánál: ez a rész rémségesen túl van bonyolítva az apróhirdetés felárral és annak elengedésével meg a karakterszámok szerinti áreltéréssel és az attól való eltekintéssel, a három féle kedvezménnyel meg a… Nekem áttekinthetőbbnek tűnik ilyen módon:

Hírlevél:
468*60 px alsó banner + max. 900 kar. text
Listaár: 12.900 Ft / kiküldés
(tudod, a banner 3.000 Ft, a szöveges az ajánlóban meg ilyen karakterszámnál 9.000 + 10% felár :)

És akkor ebből jöhetne le a kedvezmény, ami máris tetszetősebb.

A harmadik résznél pedig akár fel is háborodhatok, hogy egy fix megjelenés helyett rotáltat kapok és az ár csak 10%-kal csökken. Ráadásul megjelenésszámot így sem mondanak hozzá, hogy még csak nem is fixen van kint???

Mellékesen jegyzem meg, hogy a bannerek mérete hiányzik az ajánlatból. Még egy észrevétel: xls-ben célszerűbb ajánlatot készíteni, mint wordben, hiszen az előbbi rögtön elvégzi a számításokat is.

Ha a kedvezményeket nézzük, akkor a hírlevélnél 30%-ot is ki lehet hozni, a bannernél 10%-ot és ezekből jön le még a csomagkedvezmény, ami 20%. Persze ez minden, csak nem “hagyományos”, jó médiaajánlat. A mókás az, hogy nagyjából ugyanez az összeg jön ki net-net árra, ha 29%-os mennyiségi kedvezménnyel és 15%-os ügynökségi jutalékkal számolunk. Mondjuk 30+15%. Miért nem lehet ezt így, ilyen egyszerűen?!

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“Macera a kis site-okkal” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. ez az adserveresdi nekem magas. mi ez? mire jó? kell ez? nincs a siteonak? vagy van, de nem használják?
    valaki gyújtson nekem lámpást a sötét alagútban.
    lehetne ez akár egy rendes összefoglaló iromány is, hogy végre megértse a vidéki gyerök is.

  2. Rabbit, egy dolgot hagytál ki: a válaszolás sebességét. Hajlamosak a kis siteok nagyon lassúak lenni, van, hogy 3-4 nap, míg valamit ki lehet szedni belőlük…

  3. megjelenés alapon… lol. és mit kezdenek azzal, ha konverziókövetést is akarok? tényleg, ti hogy álltok ahhoz (csak hogy mondjunk vmi konkrétumot is az óhajtott kiguglizósoknak továbblépési lehetőségként), ha a google adekvát eszközét használják?

  4. Azt hiszem, jelen pillanatban az egyetlen normális megoldás, ha kapnak egy adserver taget és a “műszaki kolléga” kipakolja az oldalra…

    Alapvetően a webauditot szokás elfogadni, analytics ügyben csak a saját nevemben nyilatkozhatok :) A magam részéről boldog lennék, ha annyit tudnának a saját site-jukról, mint én a blogomról, méghozzá ingyenes eszközökkel:
    Stat: http://www.google.com/analytics/
    RSS: http://www.feedburner.com/
    Heatmap: http://crazyegg.com/ (5000 visitig)

  5. nekem offline médiásnak, aki még soha nem látott ilyen kütyüt, továbbra sem világos ez az adserveresdi, jó lenne erről olvasni. majd kiguglizom:-)

  6. Pont ezt a problémát hivatott megoldani a Webreklám :)

    A postban leírtaktól még jóval durvább élményeink is voltak, sokszor inkább közepes portáloktól..

  7. Nagyon tetszett ez a post. (Be is raktam a kedvencek közé.) Van egy erőteljesen fejlődő weboldalam (illetve weboldalunk), ahová már szeretnék hirdetőket keresni. (Úgy tűnik, akadna is vállalkozó.) Mérjük is a látogatottságot Google Analytics-szal, illetve Mystattal.

    A probléma az ezekkel a szolgáltatásokkal, hogy nem dughatom hiteles forrásként a hirdető orra alá, illetve nem tudok neki saját hozzáférésű statisztikát nyújtani, amivel a hatékonyságot percenként ellenőrizheti.

    Végigtúrtam a netet adserver ügyben, de csak nagyon drága (kb. 40-50.000 Ft/hónap) ajánlatokat találtam. Ahol ennél olcsóbb volt a dolog, ott a szolgáltatás volt borzalmas. (Pl. Interware olcsóbb csomagjainál csapnivalónak tűnik a problémamegoldásra vállalt időtartam.)

    Az lenne a kérdésem, hogy tudsz-e olcsóbb, de hiteles szolgáltatót ajánlani?

    Válaszodat előre is köszönöm!

  8. Szia Iron, örülök, hogy hasznosnak találtad.

    A hazai nagyobb médiatulajok az Adverticum adservert használják, velük lehet egyedi dealeket kötni. (Aki nem ezt használja, az ált. sajátot fejlesztett.) Auditált mérésnek a Webauditot fogadjuk el.

    Érdemes lenne elgondolkodnod azon, hogy megpróbálj csatlakozni egy hirdetési hálózathoz, pl. az AdNetworkhöz. Nem tudom, melyik oldalról van szó és milyen a látogatottsága, de esetleg érdemes lenne náluk megpróbálkozni.

    Ajánlom figyelmedbe a Webreklámot is, esetetekben lehet, hogy az lenne a legideálisabb: http://webreklam.hu/

    Esetleg küldj médiaajánlatot a rabbitblog[at]gmail.com-ra véleményezésre, ha már “terjesztésre” szánod, akkor meg az ingrid.ihasz[at]mirai.hu-ra =:)

Ne tartsd magadban a véleményedet!