Társkeresés 2.0

A TechCrunch egyik bejegyzését olvasva töprengtem el, hogy vajon a hazai társkereső szolgáltatások mennyiben tekinthetők “kettőpontnullásnak”. Az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg semennyire… Először is a Randivonal, a Csajozás / Pasizás és a Találkahely jutott az eszembe, majd – mivel nem vagyok nagy látogatója ezeknek az oldalaknak – a kutakodást a webaudit vonatkozó tematikus oldallistájával folytattam (“közösség”). Önkényesen az alábbi oldalakat választottam ki: Randivonal, Lovebox, Csajozás / Pasizás, Startrandi / Freerandi / Párom / Jócsajok (közös adatbázis), Találkahely, Nők Lapja C@fé Párkereső, Love.hu / [origo] Társkereső, Bulinet, illetve az ínyencek kedvéért egy erotikus oldalt, az Eropolist.

Mint említettem, azzal a feltételezéssel kezdtem meg a rapid kutatást, hogy a “2.0 mivolt” kevés jelével fogok találkozni, és nyilván ezt is nagy látogatottságú, profi online értékesítővel dolgozó site-on fogom megtalálni. Nem is tévedtem.

Az online társkeresés itthon sem kis biznisz. Az NRC tavasszal végzett kutatása szerint az internetezők közel fele már használta társkeresésre a webet. A Webaudit adatait alapul véve becslésem szerint az internetezők kb. 10%-a legalább havi szinten látogatója ezeknek az oldalaknak.

A legnagyobb – közel 500 ezer regisztráltat számláló – hazai társkereső szolgáltatás a Habostorta Randivonala. A második helyen a Lovebox áll, alig több mint fele ennyi, összesen kb. 270 ezer regisztrálttal. Kevesebb, hasonló számú regisztrálttal rendelkezik a Csajozás / Pasizás (230 ezer) és a Startrandi csoport (210 ezer). Utánuk következik a Találkahely (133 ezer), az NLC Párkeresője (87 ezer), valamint az [origo] Társkeresője (60 ezer). Eropolist kb. 40 ezren lakják. A Bulinet regisztráltjainak számáról nincs információm. A regisztráltak között általánosan a férfiak vannak többségben, arányuk 62-66% az általam vizsgált site-okon. Egyetlen kivétel az NLC Párkeresője, ahol a férfiak kisebbségbe szorulnak (38%).

Ezeken a site-okon a regisztráció jellemzően ingyenes, és a bevételt prémium szolgáltatásokkal, illetve természetesen reklámokkal biztosítják. Hirdetésekkel egyedül a Bulinet belső oldalain nem találkoztam, amelyre egyébként emelt díjas sms küldésével lehet regisztrálni. Csak a Bulineten és a Love.hu oldalon nincs prémium hozzáférés, illetve emelt díjas szolgáltatás. Általánosságban elmondható, hogy a prémium szolgáltatásokat emelt díjas sms elküldésével lehet igénybe venni. Egyetlen kivétel a Randivonal, ahol online fizetésre is lehetőség nyílik (Stormpay). A prémium szolgáltatások általában reklámmentességet, kiemelt megjelenési lehetőséget adnak, nagyobb tárhelyet, chat, illetve blogolási lehetőséget, esetleg további statisztikákat biztosítanak.

Mint említettem, a hazai társkereső site-ok nem tekinthetők “kettőpontnullásnak”, bár kétségtelen, hogy vannak ilyen irányba mutató szolgáltatásaik (népszerűség értékelés, baráti háló, közösségi naptár). A közösségi naptár szolgáltatások közül a Lovebox-ét és a Találkahelyét emelném ki. Utóbbi az ecoNET csoport tagjaként már személyes szigetes találkozókat készít elő. Ami a 2.0-s szemontokat illeti, legfeltűnőbb a cimkézés – mint felhasználói tartalomrendezés -, illetve az RSS teljes hiánya. Videó, illetve audió anyag feltöltésére és megosztására az általam vizsgált site-ok közül egyedül az Eropolis-on nyílik lehetőség, bár ott is elgondolkodtató, hogy az 1 MB-os tárhelyre (illetve a prémium 20 MB-osra) mennyi videót lehet feltölteni. (Azt hogy milyet, inkább ne firtassuk ;) A site-ok jellemzően feltüntetik felhasználóik utolsó bejelentkezésének időpontját, illetve online állapotát. Fotót mindegyik oldalra fel lehet tölteni, a Csajozás / Pasizás oldalra és a Bulinetre azonban csak egyetlen egyet. A profilok jellemzően szövegesek, számos beállítható tulajdonsággal.

Ami a keresés módjait illeti, terület, nem, életkor és felhasználónév szerint az összes szolgáltatásban lehet keresni. Általában támogatják az anonim böngészést, kivétel ez alól a Bulinet és a Love.hu. Némi meglepetéssel tapasztaltam, hogy a kulcsszavas keresés egyáltalán nem általános, erre – ingyenesen – csak a Startrandi oldalakon, illetve a Találkahelyen van lehetőség. Sok esetben eléggé hiányos a külső, de főleg az érdeklődés és életstílus alapján történő keresés lehetősége (Csajozás / Pasizás, Bulinet, Lovebox, Startrandisok, Találkahely). Ebből a szempontból a legjobbnak az [origo] Társkereresőjét tartom. A profil létrehozásának ideje szerint egyetlen szolgáltatásban sem lehet keresni. Ugyancsak hiányzik az olyan szolgáltatás, amely térképre vetíti a társkeresők földrajzi helyét, vagy legalább jelzi a közöttük lévő (fizikai) távolságot (ahogyan pl. a Teveclub teszi).

A kommunikáció formáiban a belső üzenetek a dominánsak, a külső email általában már prémium szolgáltatás (kivéve a Love.hu-t). Ez érthető is, hiszen a cél a fehasználóknak az adott oldalra gyűjtése, és persze a hiretőknek történő eladása. Az email cím adatlapon történő feltüntetésére – ingyenes szolgáltatásként – csak a Love.hu-n van lehetőség. Ugyancsak ez az egyetlen oldal, ahol IM azonosítókat lehet megadni. Telefonszámot egyedül az Eropolis-on lehet feltüntetni, ott is a prémium szolgáltatás részeként. (Számomra egyébként teljesen érthetetlen szolgáltatás egyes site-okon a regisztráltak felhívásának lehetősége emelt díjas telefonszámon. Azt gondolnám, hogy egy levelet megér a telefonszám elkérése…)

Kétségtelenül a legkiterjedtebb szolgáltatást a Randivonal nyújtja. Blog írására más oldalakon (Lovebox, Startrandi és társai, NLC, Eropolis) is nyílik lehetőség, de ez az egyetlen társkereső szolgáltatás, ahol ez ingyenes. Persze kevéssé funkcionális a dolog, hiszen a kategóriák ellenére sem valószínű, hogy valaki ott kezd tematikus blog írásába. A kategóriákra kattintva is személyes bejegyzéseket találtam – és ez így van jól. Ebben az esetben talán szerencsésebb is naplóról, mint blogról beszélni. Különösen, hogy visszajelzésre (komment, értékelés) nincs lehetőség. Maga a blogszolgáltatás – nem túl meglepő módon – eléggé kezdetleges és áttekinthetetlen. A blogon kívül apróhirdetés feladására és fórumozásra is van lehetőség. Itt érhetők el a legváltozatosabb prémium szolgáltatások, bár – véleményem szerint – nem kínálnak olyan pluszt, amiért érdemes lenne fizetni (reklámmentesség, skinek, további szűkítési kategóriák, kedvencek kategorizálása stb. vásárolható).

A Randivonal után a Csajozás / Pasizás oldal egészen fapados szolgáltatásnak tűnik. Az oldal megjelenése is eléggé régi mintákat követ. A regisztráció során pedig olyan képtelenségekkel szembesítik a felhasználót, hogy magáról 200*280 pixeles, vagy legalább ilyen arányú képet töltsön fel. Mondanom sem kell, hogy ha nem ilyet tölt fel a szegény júzer, akkor a fotó torzítva jelenik meg. Ezek után örvendezhetek, hogy a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozom (szintén jó néhány éves lehet az itt meghatározott skála), majd bejelölhetem, hogy mobilom van a Westelnél. (Igen, a rebranding 2004-ben volt.) Az ilyen apróságok, legalábbis számomra, árulkodóak. Ennél az oldalnál már csak a Bulinet fogadott még kezdetlegesebb körülményekkel – valószínűleg az alapítás (1997) körüli évekből. Mintha egyenesen időutazáson vennénk részt! Dizájn szempontjából egyébként az Eropolis lila felületét ítélem még botrányosnak ;) Használhatóság és áttekinthetőség tekintetében a Lovebox és az [origo] szolgáltatását tartom a legjobbnak.

A hazai online társkereső oldalakról nyugodt szívvel kijelenthetem: egy kaptafára készülnek. Az oldalak egysíkúak, nagyjából ugyanazt a szolgáltatást nyújtják – különböző szinteken, tulajdonosuk anyagi erejének függvényében. Lehet választóvonalat húzni az inkább “randi” és az inkább “szexpárti” oldalak között, más mentén azonban nem – legalábbis nekem nem sikerült. Az interakció lehetőségei eléggé szűkek, csaknem minden esetben a belső üzenetekre korlátozódnak, de jó eséllyel a hálózaton kívül realizálódnak… A “2.0-s megoldások” eléggé gyerek cipőben járnak, jól mutatja ezt a közösségi tartalomteremtés és kategorizálás kezdetleges volta, az RSS hiánya és a blog mint “nyilvános napló” megjelenése. Persze ennek ellenére biztos lehet kapcsolatokat építeni ;)

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“Társkeresés 2.0” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Ez egy nagyon jó bejegyzés!
    Nekem egy olyan hely kéne, ahol megtalálhatnám végre az igazit. Eddig ez ügyben nem jártam sikerrel. Most kedvet adtál egy-kettő kipróbálásához. :)

  2. Heló !

    Én rendszeresen böngészek ilyen oldalakon, több-kevesebb sikerrel.
    Kissé únom már, hogy mindenki komoly kapcsolatot akar……….
    Nem azért mert én komolytalant akarnék . Nem, dehogy .
    Senki nem nevesíti, hogy : miben is állna a komoly kapcsolat ?
    Másik, amitől a hajam égnek áll: Szeretek moziba, színházba járni, utazni………
    Ki nem szeretne ? Kérdés: Van-e rá ideje, pénze, lehetősége stb.
    Egyszóval semmitmondó , sematikus bemutatkozások tömege !
    Lehet gépelni ájulásig, míg kiderü, ha kiderül, hogy : Mit dolgozik az illető ? Mennyire mobilizálható a munkája, lakhatása, egzisztenciája stb. Mennyire rugalmas vagy rugalmatlan ! Kérem, 30-40-50 éves korban, nem a szórakozás a legnagyobb problémája a társkeresőknek, ez biztos . A közös élettér megteremtése, térben időben, szakmailag stb. Ez fiatalon sem egyszerű, később meg mégkevésbé !
    Szerintem informatívabb bemutatkozásra kellene buzdítani az érdeklődőket .

  3. Most már több a web2-szerű társkereső: ott az első szerelem, meg még van egy, utánanézek.

  4. Ami a társkeresőket illeti, én nemrégiben töröltem le magam róluk. Az a tapasztalatom, hogy sokan csak szórakozni járnak ide. Egy társkeresőn randim társkereső találtam egy valakit, akivel jól eldumáltunk, de csak ennyi.
    Remélem azért vannak sikerek is.

  5. Üdvözöllek!

    Szeretném figyelmedbe ajánlani Kiskörei székhelyű
    Társkereső internetes hirdetőmet.
    Nem kell semmi mást tenned csak E-mailben, küld el a számodra fontos adataidat fényképpel vagy a nélkül. Max 4 órán belül megjelenik a hirdetésed. Ez a társkereső 4 napja indult, mint mondtam tejesen ingyenes csak egy E-mailedbe, kerül. De az országos nézetségre tekintettel, sok látogatóval bír. Itt találsz videó chatet is társaloghatsz, flörtölhetsz, ismerkedj.
    Webcím http://www.juhasz-jozsef.hu/love.html ha tetszik írj, hirdess, csevegj.
    Üdvözlettel a szerkesztőség!

  6. Update, mert úgy tűnik, van, aki ráakad egy régebbi bejegyzésre is:

    – Több társkereső a parom.hu motorját használja. (Startrandi, Nlcafé)
    – Azóta az Nlcafén is van bankkártyás fizetés.

  7. Bár niche ismerkedési honlap, de azért megér egy misét a Jewish Meeting Point (www.jmpoint.hu). Közel 7 ezer regisztrált tagja van. 2002. decemberében indult be. Ez ma Magyarország egyetlen zsidó társkeresési portálja. Ha nemzetközi példát szeretnék mutatni, amire hasonlít, akkor a Jdate.com-ot mondanám.

  8. Társkeresők?Annyi van a neten mint réten a fűszál.Nekem eggyiken sem termett babért.Lassan már a szerelemben sem hiszek.Van igaz szerelem?Írjatok már egy jó love storyt,hadd legyen jó napom,hogy legalább másnak összejött.
    Pussz!!

  9. Nekem sem volt túl sok szerencsém az internetes társkeresőkkel (fiú vagyok). Az alap probléma, hogy kevés lány regisztrál, azaz “sok a vadász és kevés a fóka”. Meggyőződésem, hogy a regisztráló csajok többsége is csak unaloműzés gyanánt jelentkezik be. Mivel sok a fiú, nagy a választék, ezért az igények is kissé irreálisak a részükről.
    Nekem egyébként a http://www.randihely.hu -ról volt párkapcsolatom.

  10. Én a randivonalon csíptem meg a szívem csücskét. Hozzá kell tennem, hogy korábban már ismertük egymást, de végül mégis a randivonalon találtam rá. Rámentem a keresőre, kipipáltam, kiválasztottam minden jellemzőt, és egy találat volt a félmilió regisztráltból. Nem tudom, ki vagy, mi vagy, milyen a “segged”, de neked bizony írni fogok kedves egyetlen találat – gondoltam akkor. A képet látva leesett, hogy ismerem. 8 hónapra rá megkértem a kezét, és azóta is imádom. 2 éves házasok voltunk a minap…
    Ja, és jó a “segge” is:D

  11. Örültem a cikknek, rendet tett valamelyest a fejemben, de nem tudom magamba fojtani véleményemet, miszerint valószínűleg avatatlanságod miatt nem elsősorban a felhasználói szempontból lényeges dolgokkal foglalkoztál jegyzetedben.
    Én is üzemeltetek egy netes társkeresőt (egészen kicsit, marginálisat, de régit, 9 éve működőt) és heti szinten monitorozom a piaci szereplőket, ill. kikérdezem az összes hirdetőmet, sőt, aki “elhagy”, nem engedem el a kezét addig amíg meg nem mondja miért távozik, stb., tehát közel reális képem van a felhasználói igényekről.
    Én arra a következtetésre jutottam, hogy a társkereső szolgáltatások terén nincs üdvözítő megoldás. Van aki kifejezetten a web2-es portálokon szeret lubickolni, akár napi szinten több órát át, de jócskán vannak olyanok is, akik a régi offline világból jöttek, és/vagy nagyon célratörőek, vagyis csak és kizárólag az adatbázisunkat akarja használni, írni a neki tetsző személynek, és viszlát Internet, lelépek a képernyőről ha megvan és randizok vele a való életben.
    Azt hiszem, hogy a szolgáltatásdömping elsősorban a szolgáltatást nyújtók igénye, és nem a társkereső személyeké.
    Régi vonalas, és praktikusan gondolkodó emberként én azt az irányzatot pártolom, ahol a hirdetésekhez bárki hozzáfér, ahol nincs csak a bemutatkozásra lehetőség, nincs plusz 2-3 csatorna a kommunikációra, le van tojva, hogy a tag nem nálam kotlik egész nap, a célom közös a látogatóimmal: minél előbb potenciális partnereket találni.
    Bocs a blogod méretét meghaladó méretű hozzászólásomért. Utolsó mondat:
    Web2 ? Csak mértékkel, mert a társkeresés alapvetően intim, diszkrét műfaj, nem csapatjáték.

  12. @pasztőr Ez egy két és fél évvel ezelőtti poszt :) Nem hinném, hogy “avatatlanság” egy a tiédtől eltérő szempontból vizsgálni valamit. Nem társat keresni mentem ezekre az oldalakra, hanem “webkettes trendeket” figyelni ;)

  13. Én ma találtam rá. Tehát neken új.
    2 és fél év alatt egyébként nem sok minden változott.
    És én nem a saját szempontom szerint vártam a vizsgálódást, hanem felhasználói szempontból.
    Na de tényleg kár a szóért :)
    Nézzük a 2009-es posztjaidat…
    (A médiaajánlatom egyébként a te útmutatásaid alapján készült, és azért nagyon hálás vagyok. Már hozott is ügyfelet az oldalamra.)

  14. Nagyon jó cikk, hiánypótló a témában, nem sokan foglalkoznak ezzel a témával. Kíváncsian várjuk a frissített verziót, ennyi év távlatából sokat változott a piac és a társkereső oldalak is fejlődtek, nem is beszélve az új szereplőkről mint pl. a yep.hu vagy a klapp

  15. Sziasztok! Habár a cikk nem mai, de még mindig vannak benne aktuális párkereső oldalakhoz tartozó tippek. Például a videó vagy a hanganyagok megosztása még a mai napig elég ritka ezeken az oldalakon, de úgy gondolom,hogy továbbra is lenne rá igény! Most nézegettem meg én is az új szereplőket, sok régi oldal megmaradt hol nagyobb forgalommal hol pedig kevesebbel, de vannak jó és modern társkereső oldalak is mint például a http://www.elsotalalkozas.hu . A 2.0 lehetőségek mentén igazán fontosnak tartom a biztonságot, hogy a regisztrált párkeresők adataihoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá valamint alapkövetelmény 2017-ben, hogy a randi oldal mobil telefonról és tabletről is elérhető legyen, lehet akkor ez már a 3.0, de úgy gondolom, hogy kötelező.

  16. Sziasztok, Ha már az újabb generációs oldalakról van szó akkor nézzétek meg a https://www.partkeresek.hu ingyenes társkereső oldalt, ahol nem csak a regisztráció ingyenes. Itt ugyan nincsenek videó és hanganyag megosztási lehetőségek, de az adatlapokon igen sok információ megtalálható. Biztonságos és mobil eszközökön is jól használható.
    Sok sikert nektek is a társkereséshez.

Ne tartsd magadban a véleményedet!