Nézettség vs. olvasás – a Blogtér statisztikáiról

Az utóbbi napokban nem kevés szó esett a Blogtéren a népszerűségről, nézettségről (és reklámozásról). A nézettségi statisztika ügyében sok pontatlanságra bukkantam, volt aki az egyedi látogatók számával, volt aki a kattintással mosta össze. Éppen ezért, úgy gondolom, nem haszontalan néhány fogalmat tisztázni netstatisztika ügyben!

Jelen pillanatban egy statisztika érhető el a Blogtéren, ezt “olvasásnak” nevezik. Ez többszörösen is félrevezető, hiszen semmi köze ahhoz, hogy hányan és hányszor olvasták a bejegyzést. Az olvasás jelen esetben oldalletöltést jelent (PI = Page Impression), azaz egyszerűen csak azt, hogy az adott oldal (bejegyzés) hányszor jelent meg, hányszor töltődött le, nem mond semmit az „olvasottságról”.

Miért? Egy felhasználó, például én, bármennyi oldalletöltést generálhat. Ha történetesen beragasztom az F5 billentyűt az egyik bejegyzésem “felett”, akkor rövid úton az olvasottsági toplista élén találhatom magamat, holott egymagam generáltam az összes oldalletöltést.

Könnyen belátható, hogy egy felhasználó teljesen “természetes” módon, torzító szándék nélkül is generálhat több oldalletöltést: ellenőrzi a saját blogját, amelyben esetleg ötödszörre is talál valami hibát, vagy sokkal inkább kommentel. A komment rögtön két oldalletöltés (egyszer betöltődik a post, a felhasználó ír és elküldi, erre az oldal újra betöltődik). Ő ugyanaz az egy felhasználó, aki (valószínűleg) csak egyszer vagy legfeljebb kétszer olvasta a bejegyzést, de generált mondjuk 50 oldalletöltést. Ilyen módon néhány ember csevelye egy blogon könnyen hoz több százas “olvasottságot”.

Az oldalletöltés nem egyenlő a klikkek számával sem, hiszen nem csak klikkelés útján juthat el a felhasználó a posthoz, hanem például az rss olvasójából is. A kommentek ügyét pedig már említettem, de ide is rímel.

Megjegyzés: Örömmel fedeztem fel, hogy a Blogtér május 2-a óta szerepel a Webauditban, azaz nyomon követhető az elért egyedi felhasználók száma, valamint az oldalletöltés (PI) és a látogatás (session) alakulása .

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!

Kövesd a Rabbitblogot Facebookon, vagy iratkozz fel az rss/email értesítőre!

“Nézettség vs. olvasás – a Blogtér statisztikáiról” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Ne tartsd magadban a véleményedet!